“A kettős állampolgárságról szóló népszavazással kapcsolatban ismeretlen tettes súlyos bűncselekményeket követett el, föltehetően bűnszövetségben.”

A Legfőbb Ügyészséghez címzett beadványában közli: Alapos gyanú merült föl benne és más magyar emberek sokaságában, hogy ellenük a kettős állampolgárságról szóló népszavazással kapcsolatban ismeretlen tettes súlyos bűncselekményeket követett el, föltehetően bűnszövetségben.

Czakó szerint a 2004. december 5-ei népszavazás kimenetele az anyaország lakosságának nagyobbik hányadát éppen úgy bántja, mint minket, az országhatáron kívül rekedt nemzettársaikat. Hozzátette: Nemzeti mivoltunkban sértettek meg bennünket, amit nemzetközi jogszabályok is tiltanak.