Az alkotmánybírósági döntéssel kapcsolatban a legtöbbször az úgynevezett elterelés kerül szóba, amelyet a kis mennyiségű kábítószert fogyasztó – “kezdő” – drogosok választhatnak.

A testület továbbra is fönntartotta ezt a jogi intézményt, mert úgy vélte, nem szabad szigorúbban büntetni a próbálkozókat, vagy kipróbálókat, mint a kábítószerfüggőket. Ugyanakkor kevesebben élhetnek ezzel a lehetőséggel, mint ahányan az elmúlt két évben élhettek vele. Csak az mehet fél évre gyógyulni, aki nem ad át másnak kábítószert, csak saját maga próbálja ki, azt is kis mennyiségben. Továbbra is kérdés azonban, hogyan jut hozzá.

Oláh Miklós rendőr alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer-ellenes osztályának vezetője elmondta a Tizenhat órának: a rendőrök – ugyanazt, tehetik – és teszik – mint eddig, az Alkotmánybíróság döntése ezt semmilyen szempontból nem befolyásolja: eddig is szerepelt a Btk-ban a kábítószerrel visszaélés esete, hivatalból el kellett járni.

Legegyszerűbb esetben az változik, hogy ha valaki a társának – lehet az nagykorú vagy fiatalkorú – kábítószert átad, és az csekély mennyiség, egy-két alkalomra elegendő, úgy az eljáráson belül nem adatik meg neki a lehetőség, hogy az elterelés jogintézményét válassza, hanem lefolytatják ellene teljes tartamában az eljárást, amely ítélettel fog zárulni: de ez ítéletként ugyanúgy lehet ügyészi megrovás vagy pénzbüntetés, mint eddig.

Bővebben:
http://www.radio.hu/index.php?…