A Fővárosi Bíróság januárra napolta el azt a pert, amelyet a Társaság a Szabadságjogokért indított az Alkotmánybíróság ellen, közérdekű adat kiadásának megtagadása miatt.

A TASZ azt kérte a Fővárosi Bíróságtól, kötelezze az AB-t, hogy az adja ki azt az indítványt, amelyet Hende Csaba országgyűlési képviselő nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a kábítószerrel kapcsolatos büntető-jogszabály módosításáról, amelyben egyébként december 13-án már határozatot hirdetett az AB.

A per első, hétfői tárgyalásán a felperes jogvédő szervezet képviselője, Schiffer András szerint az indítvány szövege olyan információt tartalmaz, amely önmagában alkalmas arra, hogy közéleti vita tárgya legyen. A jogi képviselő érvelése szerint az indítvány adatnak minősíthető, sőt közérdekű adat. Az alperes előbb zárt tárgyalást kért, de a bíró elutasította az indítványt. Az AB jogi képviselője azzal érvelt, hogy az alpereshez érkező indítvány nem adat, így nem vonatkozik rá az adatvédelmi törvény. Fenntartotta, hogy az alperes nem tekinthető adatkezelőnek.