Fél évszázad után új közigazgatási eljárási kódexet fogadott el az Országgyűlés. A törvény százezer köztisztviselő napi munkáját és tízmillió állampolgár hatósági ügyeinek intézését határozza meg 2005. július 1-jei hatályba lépése után.

Az Országgyűlés által hétfőn elfogadott kódex a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény az 1957. évi államigazgatási eljárásról szóló jogszabályt váltja fel. Ennek célja elsősorban az, hogy erősítse a közigazgatás szolgáltató jellegét és csökkentse az ügyfeleknek az eljárásból fakadó terheit.

Az új törvény a hivatalok feladatává teszi az ügyintézéshez szükséges szakhatósági igazolások beszerzését. Az ügyfelet értesíteni kell az ügyintézés menetéről, és egyetlen hivatal sem kérhet olyan adatot, amely szerepel a hatósági nyilvántartásban.

Az új jogszabály hangsúlyt fektet az ügyintézési határidők betartására, annak elmulasztása esetén pedig a szervezet vezetőjével szemben fogalmaz meg szankciókat. Új intézményként jelenik meg a hatósági közvetítő, aki elsősorban nagy számú ügyféllel rendelkező eljárás során tehet javaslatot a lebonyolításra. A jogszabály lehetővé teszi azt is, hogy a gyorsabb elintézés érdekében a hatóság ne határozatot hozzon egy ügyben, hanem szerződést kössön az ügyféllel.

A törvény megteremti az elektronikus ügyintézés és tájékoztatás széles körű elterjedésének lehetőségét is.