Az utolsó szó jogán: Kaiser és Hajdú

2004.12.22. Népszava Online / Novák A. Zsófi

A móri ügy tárgyalása Hajdú László védője, Kamarás Géza védőbeszédével folytatódott kedden. A védő Hajdú László felmentését kérte a móri mészárlásban bűnsegédként való részvétel vádja alól, a Váci úti rablással kapcsolatban pedig azt, hogy ne súlyos testi sértés kísérlete miatt ítéljék el védencét.

Kérte továbbá a bíróságot, hogy a zárkalehallgatási jegyzőkönyveket ne tekintsék bizonyítéknak, miután csak mondatfoszlányokat tartalmaznak, s minőségük rendkívül rossz.

Semmi köze a móri mészárláshoz Hajdú Lászlónak - állította a másodrendű vádlott ügyvédje. Kamarás Géza úgy véli, ennek ellenkezőjét nem tudták bizonyítani két és fél év nyomozás után sem. A nyomozással kapcsolatban kijelentette, nagy munkát végeztek, de hogy az jó is lett volna, az nem állítható, s úgy látja több esetben szabálysértés történt az eljárás során. Védence ártatlanságát több tény is igazolja véleménye szerint, így például a zárkalehallgatások jegyzőkönyvéből idézett egyik részlet: ha Kaiser volt, akkor "nagyon rezeg a léc". Ebből is kiderül, hogy Hajdú László még arról sem tudott, Kaiser Ede részt vett-e a mészárlásban, vagyis fegyvert sem adhatott át neki - fogalmazott a védő. Ráadásul az első- és másodrendű vádlott kapcsolata két hónappal a móri bűncselekmény előtt megromlott, telefonon sem beszéltek - tette hozzá.

Bővebben:
http://www.nepszava.hu/default.asp?…