Rendkívüli teljesítményt nyújtott tavaly a Legfelsőbb Bíróság a hátralékos ügyek feldolgozásában és a jogegység biztosításában – mondta a testület tegnapi teljes ülésén Lomnici Zoltán.

A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke kiemelte: 2004-ben befejeződött a hátralékok feldolgozása és 300 elvi határozatot illetve 15 jogegységi határozatot adtak ki, amellyel megfelelően irányították az alsóbb fokú bíróságokat. Több “kényes” ügyben is döntést hoztak, ám vitákat nem keltettek, legalábbis mértékadó politikusok nem támadták a határozatokat – mondta. A bizalmat jól jelzi, hogy felmérések szerint a lakosság többsége, mintegy 60 százaléka bízik a bíróságokban, ami a kormány 43, illetve a parlament 42 százalékos bizalmi indexéhez képest jó aránynak mondható – tette hozzá.

A Legfelsőbb Bíróság bírói létszámáról Lomnici Zoltán megjegyezte: a 74 ténylegesen ítélkező bíró nemzetközi összehasonlításban nem tekinthető soknak, hiszen a Magyarországhoz hasonló méretű Ausztria legfelsőbb bíróságán és közigazgatási legfelsőbb bíróságán összesen mintegy 120-an ítélkeznek. Az igazságügyi reform, illetve az ítélőtáblák létrehozása előtt a létszám még 110 felett volt, ám Lomnici szerint a létszám meghatározásánál a tényleges ítélkezési teherből kell kiindulni. A Legfelsőbb Bíróság teljes ülésén beiktatták az új elnökhelyettest. Kaposvári Bertalan elmondta: a bírák fontos feladata az eljárások törvényességének biztosítása mellett az, hogy ésszerű határidőn belül zárják le az ügyeket és szerinte többet kell tenni az országosan egységes ítélkezési gyakorlat biztosításáért is. A sajtóval kapcsolatban Kaposvári Bertalan megjegyezte: a kiemelt, nagy közérdeklődésre számot tartó ügyek mellett szükség lenne a nyilvánosság számára hozzáférhető formában hírt adni az elvi döntésekről.