A Fővárosi Bíróság 2005. január 24-i tárgyalásán első fokon elutasította a TASZ keresetét, mellyel a TASZ 2004. novemberében az Alkotmánybíróságot perelte be közérdekű adat közlésének megtagadása miatt.

Az ítélet rövid indoklásában a bíróság kiemelte: az Alkotmánybíróság a per tárgyát képező eredeti indítvány tekintetében adatkezelőnek minősül, és érvényesek rá a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó jogszabályok. A bíróság ugyanakkor megállapította, hogy az indítvány nem tekinthető adatnak.

A TASZ az üggyel kapcsolatban az írásbeli ítélet kézhezvételét követően kíván további érdemi észrevételeket tenni. Bizonyos azonban, hogy a mai bírósági döntés ellen fellebbezni fog. „Továbbra is meggyőződésünk, hogy egy országgyűlési képviselő minden polgár életét befolyásoló, jogszabályokat támadó indítványa közérdekű adat, s így a nyilvánosságra tartozik.

A TASZ “AB dossziéja”:
http://www.tasz.hu/index.php?…

Első fokon elbukott a TASZ az Alkotmánybírósággal szemben

A Társaság a Szabadságjogokért első fokon elvesztette azt a pert, amelyet az Alkotmánybíróság ellen indítottak közérdekű adat kiadásának megtagadása miatt. A Fővárosi Bíróság elutasította TASZ keresetét, amelyet azért indítottak, mert az Alkotmánybíróság – még tavaly – nem adta ki a jogvédő szervezetnek Hende Csaba az AB-hoz benyújtott indítványát.
Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselő, még pártonkívüliként, a bünető törvénykönyv módosítása miatt fordult az AB-hoz

Az INDEX teljes cikke:
http://index.hu/…/taszab0124/