Az MSZP továbbra sem lát okot a három jelenlegi ombudsman leváltására, mivel a munkájukkal kapcsolatban szakmai kifogások nem hangzottak el – mondta Kovács László pártelnök szerdán tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten. Hozzátette: az általános ombudsman-helyettes személyéről hajlandók egyeztetést folytatni.

Kovács László kifejtette: azt várják a Magyar Rádió kedden megválasztott új elnökétől, hogy biztosítsa a rádió közszolgálatiságát, szorgalmazza a kuratórium kiegészítését, valamint méltányos és tisztességes arányokat teremtsen a politikai és hírműsorokban.

Kovács László ezenkívül azt szeretné, hogy Kondor Katalin, a rádió új elnöke szorítsa ki a gyűlölködő hangot, vagyis a Vasárnapi Újságot a közszolgálati rádióból.

Hozzátette: az általános ombudsmanhelyettes személyéről hajlandók egyeztetést folytatni. A szocialista pártelnök jelezte, hogy az országgyűlési biztosok nem a kormány, hanem az állampolgárok érdekeit képviselik.

“A kormányoldal olyan ombudsmanokat szeretne, akik a legkisebb fejfájást okozzák számukra” – fogalmazott Kovács László. Az ellenzéki politikus attól tette függővé, megszavazzák-e a médiatörvény kétharmados többséget igénylő módosítását, hogy a kormány mikor látja be “a közszolgálati média kuratóriumaiban kialakult helyzet tarthatatlanságát”.

A pártelnök utalt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrégiben közzétett jelentésére, amelyben a szervezet kritikával illeti a magyar kormányt “a közpénzek átláthatatlan elköltése, valamint a közbeszerzési eljárások kikerülése miatt”.

Kovács László rámutatott, hogy az Európai Unió jelentése is hasonló megállapításokra jutott, s az ezzel kapcsolatos aggályait az MSZP már régóta megfogalmazta.

A szocialista pártelnök örömmel vette Demszky Gábor SZDSZ-elnök keddi kijelentését, amely szerint demokratikus párbeszédre és együttműködésre van szükség egy olyan párttal, amelynek Medgyessy Péter a miniszterelnök-jelöltje és amelynél Kovács László az elnök.

Ennek kapcsán Kovács László közölte: ez azt jelzi, hogy az SZDSZ-ben van készség a párbeszédre, az együttműködésre és ebben az MSZP részéről sem lesz hiány.