Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Júniusban választják a köztársasági elnököt

2005.01.27. Magyar Rádió / Nánási Anikó

Alkotmánybírókat és az Állami Számvevőszék alelnökeit kellene megválasztani, nem is szólva a köztársasági elnök választásáról. Abban egyetértenek a parlamenti pártok, hogy június 5-én, 6-án szavazzon a parlament a köztársasági elnökről, de abban nem igen bíznak, hogy konszenzusos jelöltet lehet találni az államfői posztra. A négy parlamenti párt képviselői a házelnöknél tartottak egyeztetést.

"Bízunk benne, hogy meg tudunk egyezni, van esély a megegyezésre, szinte kizárt a megállapodás." A parlamenti pártok egész különbözően értékelték a tanácskozást, amelyen az Állami Számvevőszék alelnökei, az alkotmánybírák és a köztársasági elnök megválasztásáról volt szó. Az MDF javaslatára a négy frakció február 10-én újra tárgyal az első két kérdésről.

Lendvai Ildikó MSZP frakcióvezető az alkotmánybírák választásáról rádiónknak elmondta, számos kérdőjel támadt, hogy meg lehet-e három személyben egyezni.

  • Mi vetettük fel azt, ha esetleg két személyben meg lehet egyezni, akkor nem volna-e érdemes legalább itt dűlőre vinni a választást – így Lendvai Ildikó.

A Fidesz bízik abban, hogy mindhárom személy kérdésében egyetértés alakítható ki, akár már a február 14-i ülésnapig. Deutsch Tamás hozzátette, szándékuk, hogy ne zárják ki annak a lehetőségét, hogy kétharmados többséggel választhatja meg a harmadik Magyar Köztársaság a köztársasági elnököt.

Bővebben:
http://www.radio.hu/index.php?…

  • kapcsolódó anyagok
ÁLLAMFŐ