Kaposvár után Pécsett is kitilthatják a kéregetőket a Belvárosból, amennyiben a közterület-használatról szóló önkormányzati rendelet ez irányú módosítását elfogadja a képviselőtestület. A tervek szerint a várfallal körülvett történelmi belvárosból kellene távozniuk az erőszakos koldusoknak.

A hó és főleg a hideg az elmúlt napokban már megtette azt, amire az önkormányzat még csak most készül. Egyelőre ugyanis még csak a zord időjárás miatt vonultak vissza a városból a koldusok, ám tavasztól ezt akár már jogszabály is előírhatja a számukra.

A pécsi önkormányzat ugyanis azt tervezi, hogy a közterület használatáról szóló önkormányzati rendeletét módosítja: az egyik mellékletben tételesen fel lenne sorolva, hogy a város mely területein tilos a koldulás.

Dr. Papp Judit, címzetes főjegyző ezzel kapcsolatban kifejtette: a közterületi kéregetésnek az erőszakos formáját szeretnék megszüntetni, vagyis azt a koldulást, amikor valaki fenyegetéssel próbál meg pénzt kicsikarni a járókelőktől, vagy a turistáktól.

A rendelkezés a történelmi Belvárosra, vagyis az egykor várfallal körülvett területre vonatkozna és megkönnyítené a koldusokkal szemben fellépő hatóság dolgát. Egyrészt megszűnne a jelenlegi helyszíni bírságon, vagy gyorsított eljárással kiadott szabálysértési határozatokon alapuló, kevésbé hatékony büntetési rendszer, másrészt pedig indokolhatóvá válna a nem érintett lakosság körében olykor erkölcsi védelmet élvező kéregetők elleni fellépés. Szakmai vonatkozásban az ötlet már kevésbé tűnik kivitelezhetőnek. Bár az agresszivitás elleni fellépést mindenképpen támogatják a szakemberek is, az erőszakos koldulás esetében lehetséges, hogy más megoldás vezetne célra.

Lőcsei Attila, a Támasz Gondozási Központ vezetője szerint kérdéses, hogy miképpen lehet különválasztani a koldulást és az erőszakos kéregetést. A szakember szerint eredményt csak olyan foglalkoztatási és komplex szociális programokkal lehetne elérni, amelyek kimozdítják az érintetteket a koldulás csapdájából. A kérdés tehát rendkívül összetett, így nem lesz könnyű dolga a képviselőtestületnek a rendelet módosításakor. Ezt legkorábban márciusban hathatja végre a közgyűlés.