Új típusú, a hátrányos gyerekeknek jobban megfelelő otthonok létrehozása is szerepel a Szociális és Családügyi Minisztérium gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatában.

A javaslat rendezné a nevelőszülők jogállását, és létrehozná a gyermekjogi képviselő intézményét. A javaslatok nagy részével az ellenzék is egyetért. A Szociális és Családügyi Minisztérium munkatársa az [origo]-nak elmondta: komoly átalakítások, újdonságokat a tervezet nem tartalmaz, inkább csak a régi szándékokat foglalták törvénybe.

Az 1997-es gyermekvédelmi törvény értelmében 2002 végéig meg kell szüntetni azokat a nevelőintézeteket, ahol negyvennél több gyermek él. A kisebb közösség azonban önmagában nem lehet biztosíték a gyerekek megfelelő fejlődésének, ezért a mostani módosítás lehetővé tenné speciális otthonok létrehozását is. Így a kisebb otthonok jobban illeszkedhetnének olyan gyerekek szükségleteihez, akik disszociális viselkedésük miatt van erre szükségük, vagy súlyos pszichés problémákkal küzdenek, vagy rendszeresen pszichoaktív szerekkel élnek. A törvény szerint azonban a legjobb az lenne, ha a családból kikerülő gyerekek nem otthonokba kerülnének, hanem lehetőleg örökbe fogadnák őket, vagy nevelőszülők vennék gondozásba őket. Herczog Mária szociológus szerint ennek az elvnek érvényesülését nehezíti, hogy nem helyez hangsúlyt a törvény arra, hogy 3 éven aluli gyerekek semmilyen körülmények között se kerülhessenek intézetbe. Pedig a törvényben is szerepel családi nevelés előnyben részesítése, és az elv betartása a legkisebbeknél különösen fontos lenne, hogy családban éljenek, és a csecsemőket szívesebben is fogadnak örökbe az erre vállalkozók.

Az állami gondozás problémái nem fejeződnek be a gondozottak felnőtté válásával. Komoly problémát jelent lakáshoz jutásuk. Eddig otthonteremtési támogatásként a mindenkori legalacsonyabb öregségi nyugdíj ötvenszeresét kapták meg a fiatalok, ez az összeg most hatvanszorosra emelkedne, így jelenlegi értéke egymillió forint lehetne. A családban élő felnőtt fiatalok helyzetét segítené, hogy amennyiben tovább tanulnak, 18 éves koruk után is megilletné őket a kiegészítő családi pótlék. Eddig ezt a segélyt a kedvezőtlen anyagi helyzetben lévő családok csak 18 év alatti gyerekeik után igényelhették.

A gyerekek jogainak védelmét szolgálná néhány módosítás. A javaslat lehetővé tenné, hogy panaszt lehessen tenni a intézetek vezetői ellen az ellátás megkezdésével és befejezésével kapcsolatos döntései ellen. A módosítás gyermekjogi képviselők munkába állítását tervezi, ez a rendszer hasonlóan működne a betegjogi képviseleti rendszerhez.