Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Az OIT kitart elnöke perlési jogosultsága mellett

2005.02. 7. HVG

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet nyilatkozatában jogi nonszensznek nevezte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökének azt a nyilatkozatát, mely szerint az OIT javasolta, hogy elnökét perlési jogosultsággal kellene felruházni a bírósági szervezetet érintő, az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat veszélyeztető megnyilvánulások esetére. Az OIT tiltakozik.

"Végtelenül sajnálatosnak tartom, amikor egy magát „jogvédő” szervezetnek nevező társaság nem tud különbséget tenni a büntető- és a polgári jog között" - írta a hvg.hu-hoz eljuttatott közleményében Sándor Zsuzsa, az OIT szóvivője. A közlemény szerint az Alkotmánybírósági határozat ugyanis, amire nyilatkozatukban is hivatkoznak, és amelyből idéznek, a Btk. (vagyis Büntető Törvénykönyv) 232. §-át helyezte hatályon kívül és ennek kapcsán fejtette ki a TASZ által idézett álláspontját.

"A nyilatkozatból kitűnően a jogvédők nyilván a jogi nonszensz kategóriájába sorolják a Pp-nek (Polgári Perrendtartás) a jelenleg is hatályban lévő 342.§ (1). bekezdését is, amely sajtóhelyreigazítás kezdeményezésére jogosítja fel az érintett személyen kívül az illetékes minisztert is akkor, ha a valótlan tartalmú közlemény a közérdeket sérti" - teszi hozzá a szóvivő. Sándor szerint az OIT nem mondott mást, nem mondott többet, mint azt, hogy ha az illetékes minisztert megilleti egy ilyen jog, akkor miért ne illethetné ugyanez meg az OIT elnökét is.

Bővebben:
http://hvg.hu/…oittasz.aspx?s=hk

  • kapcsolódó anyagok
OIT