Állatkínzás miatt háromszor hozott ítéletet gyorsított eljárásban az elmúlt hetekben a Tiszafüredi Városi Bíróság.

Az elkövetők minden alkalommal a gereblyézés tiltott módszerével akartak halat zsákmányolni a Tisza-tóból, közölte kedden a bíróság elnöke. Az állatkínzás tavaly májustól számít bűncselekménynek, és ez a bűnüldözők dolgát némileg megkönnyítette többek között a Tisza-tavat felkereső orvhorgászok ügyében, akiknek könnyű dolga van a téli hidegben vermelő helyet kereső halakkal, mondta az elnök.

Elmondása szerint a három januári eset közül kettőben az elkövetők még hozzá sem kezdtek a rapsicoláshoz, amikor a halőröknek és a rendőröknek sikerült lefülelni őket. A náluk talált horgászeszközök – az ólommal nehezített több ágú speciális horgok – már bizonyították szándékukat. A harmadik esetben az elkövetőt azután derítették fel, hogy már sikerült gereblyézéssel halat fognia, tette hozzá Szalay Katalin. A bűncselekményeket elkövetők többsége pénzbüntetést kapott, de volt akit közérdekű munkára, illetve próbára bocsátottak.