A héten állampolgári bejelentés érkezett Lenkovics Barnabás országgyűlési biztoshoz. A nyílt forrású szoftverek néhány elkötelezett híve – a Hungarian Unix Portál (HUP) közössége – beadványában több ponton is sérelmesnek találja az adóhivatal utóbbi hónapokban folytatott informatikai irányváltását, mivel – felsorakoztatott érveik szerint – az újonnan bevezetett intézkedések monopolizálnak bizonyos gyártókat és termékeket, és ezzel párhuzamosan kizárnak más, nemzetközileg elfogadott és alkalmazott megoldásokat.

A három fejezetet tartalmazó beadványban a HUP-csapat legfájóbb problémája, hogy az adóbevallást elkészítő (segítő) szoftverek csak bizonyos Microsoft operációs rendszereken használhatók (Window 98/ME, Windows NT – Windows XP, Windows 2000), így az APEH e döntésével méltánytalanul előnyös helyzetbe hozott egy szoftvergyártó céget. Ez azt is jelenti a panaszosok szerint, hogy azok a felhasználók, aki nem rendelkeznek ezzel az operációs rendszerrel, nem vagy csak korlátozott mértékben tudják használni az elektronikus adóbevalláshoz szükséges programokat, és ez már jelen pillanatban is sokakat érint, de a jövőbe tekintve még nagyobb rétegekre lehet kihatással, ugyanis az elektronikus adóbevallás alkalmazása rövidesen ki lesz terjesztve minden magyar állampolgárra. Az alkalmazott kártyaolvasó eszköz megválasztásánál is a választott operációs rendszert kifogásolják, mivel itt is feltételként van jelen a Windows megléte.

Bővebben:
http://it.news.hu/…_content.php?…