Keller László szocialista képviselő csütörtökön benyújtott a parlamentnek egy törvényjavaslatot a közpénzek felhasználásáról.

Eszerint állami költségvetésű pénzek felhasználásáról kötött szerződések esetében nem lehet üzleti titokra hivatkozni, a szerződések tartalmát az illetékes országgyűlési bizottságok megismerhetik.

A törvényjavaslat hatálya kiterjedne valamennyi állami, önkormányzati pénzforrás felhasználásáról kötött szerződésre; állami, önkormányzati, illetve a társadalombiztosítási alapok vagyonának működésére, értékesítésére, hasznosítására kötött szerződésekre.

A javaslat szerint a jövőben közérdekű adatnak minősülne a szerződés ténye, a tartalmából pedig a felek neve, lakcíme, telephelye, a szerződés tárgya, az összeg, a teljesítés határideje és feltételei, illetve a szerződés teljesítésének biztosítékai.

Az országgyűlési bizottságok ezeken az adatokon túl a szerződéseket és a szerződéskötést megelőző eljárás során keletkezett iratokat is megismerhetik, ekkor azonban be kell tartani az állam és szolgálatititok védelmére vonatkozó szabályokat.

A törvény hatálya alá tartozó szervek a javaslat szerint a jövőben nem tagadhatják meg az információszolgáltatást üzleti- vagy magántitokra hivatkozva, és a szerződés sem rögzítheti, hogy a felek titkosan kezelik az adatokat.

A közbeszerzési értékhatár háromszorosát meghaladó értékű szerződéseket a felek személyének, a szerződés tárgyának, a teljesítés határidejének és az ellenszolgáltatás értékének megjelölésével közzé kell tenni a Közbeszerzési Értesítőben és az adott szerv honlapján, önkormányzatok esetében az önkormányzati rendeletben megnevezett sajtótermékben és az interneten a szerződés létrejöttét követő 30 napon belül.

Keller László az [origo]-nak elmondta: szerinte elemi érdeke mindenkinek, hogy elfogadják ezt a törvényjavaslatot. “A Fidesz sem lehet biztos abban, hogy a következő ciklusban ők fognak kormányozni. Nekik is érdekük, hogy ellenzéki szerepben ne járjanak úgy, mint most mi”. Keller példaként említette, hogy az autópályaépítésekkel kapcsolatos szerződésekbe nem nézhetett bele, mert a felek üzleti titokra hivatkozva elzárkóztak ettől. Keller másik nagy küzdelmét az Országimázs Központ ellen vívja. A szocialista képviselő azt akarja elérni, hogy az OK tételesen számoljon szerződéseivel, mivel véleménye szerint ezek közérdekű adatnak minősülnek. A bíróság első fokon azonban elutasította Keller kérését. A politikus szerint legkorábban késő ősszel kerülhet a javaslata a parlament elé.

A Fidesz még nem alakította ki álláspontját a javaslattal kapcsolatban.