A török parlament elfogadta a világháló szabályozásáról szóló törvénytervezetet, amely a nyomtatott sajtóra érvényes rendelkezéseket kiterjeszti az elektronikus szférára is.

A törvényhozás ugyanakkor elutasította azt a javaslatot, amely minden egyes weboldal létrehozását állami engedélyhez kötötte volna. Eszerint a helyi önkormányzatoknál kellett volna bejelenteni a honlapokat, továbbá minden egyes változás esetén a szerkesztőknek át kellett volna adni az egyes oldalak nyomtatott változatát.

Az új törvény szerint azok, akik hamis híreket, illetve sértő tartalmakat tesznek közzé az interneten akár 85 000 dollár pénzbüntetéssel is sújthatóak.

A rendelet továbbá szabályozza a tulajdonhozjutást a televíziók és rádiók esetében: a jövőben senki sem szerezhet többségi részt azokban a vállalatokban, amelyek műsorát a lakosság 20 százalékánál is többen néznek, hallgatnak.