Az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat (EKG) egy olyan informatikai hálózat, amelynek feladata, hogy a kormányzati és közigazgatási adatbázisokat, hálózatokat és informatikai rendszereket összekapcsolja a vonatkozó kormány rendeletben meghatározott kormányzati körnek, valamint a különböző kormányzati szolgáltatások elérhetőségét biztosítsa a civil szféra számára.

Az EKG olyan telekommunikációs infrastruktúra, melynek kiemelt jelentősége abban van, hogy távolról is elérhetővé teszi a különféle átfogó alkalmazásokat, számítógépes külső és belső adatszolgáltatásokat, kommunikációs elemeket, amelyek ennek révén egységes egészként funkcionálnak. Ennek az infrastruktúrának a megteremtésével válik lehetővé a kormányzati rendszerek elektronizálása és új, hatékony távolról is elérhető szolgáltatási rendszerek bevezetése, egyszóval az e-kormányzat kialakítása. Ezek a szolgáltatások jelentősen közelítik egymáshoz az igazgatási munkát és a civil szférát, erőteljesen lecsökkentve az ügyintézéshez szükséges időt, nyílttá, átláthatóvá teszik a közszféra munkáját.

Az EKG gazdasági hasznossága abból származik, hogy intézmények egy közös hálózatba történő bekapcsolása jelentősen költséghatékonyabb annál, mintha minden intézmény önálló rendszert építene ki.

Az EKG célja, rendeltetése:

  • Nagy sebességű, nagy üzembiztosságú és magas biztonsági követelményeknek megfelelő, egységes architektúrájú hálózati infrastruktúra biztosítása;
  • Az új infrastruktúrára épülő szolgáltatások és egyes eddig elszigetelt (pl. ágazati) hálózatok elérhetővé tétele a jogosult felhasználók számára;
  • A kormányzati szervek közötti kommunikáció, az adatátvitel költségeinek csökkentése, minőségi szintjének emelése;
  • Kormányzati szintű, több felhasználó által használt alkalmazások hatékony működtetése;

Olyan infrastrukturális háttér biztosítása, amely alkalmas az elektronikus ügyvitel és ügyintézés feltételeinek megteremtésére, a jövőbeli elektronikus közigazgatás koncepciójának, vagyis az állampolgár és a kormányzat újszerű kapcsolatának kiszolgálására.

  • Az EKG fő célkitűzése, hogy a jelenlegi széttagolt, gyakran nem megfelelő kapacitású és biztonságú hálózatokat egy olyan nagy sávszélességű, üzembiztos, országos elérhetőséget biztosító és egységes gerinchálózat váltsa fel, amelyen különös figyelmet kap a hálózaton elérhető szolgáltatások üzembiztonsága.

Az EKG a budapesti és megyeszékhelyeken működő gerinchálózat elérési pontjai között valósít meg nagysebességű összeköttetést. A több száz végponttal rendelkező gerincháló a csatlakozni kívánó intézmények igényeinek megfelelően bővíthető. Minden intézmény kapcsolatrendszere önálló magánhálózatként kerül kialakításra a közös infrastruktúrán, ezzel is tovább növelve a biztonságot.

Az EKG-hoz csatlakozott intézményi végpontok száma 2005. év elején már meghaladta a 600-at.
Csatlakozás az európai informatikai rendszerekhez (TESTA-hoz)
Az EKG hálózata – Magyarország EU-hoz való csatlakozásának előkészítését szolgálva – már 2004. februárjában kapcsolódott az Európai Unió TESTA hálózatához. A TESTA egy zárt, Internettől független gerinchálózat, amely az Európai Unió adminisztrációja és a tagországok kormányzatai közötti információcserét teszi lehetővé.

A TESTA, – az EU IDA bizottságának informatikai hálózata, – a központi alkalmazások elérését biztosítja a tagországok számára. Az IDA az Európai Bizottság közigazgatási intézményeinek elektronikus adatcseréjét szolgáló összefüggő szektoriális hálózatok rendszere.

Magyarországon a TESTA hat alkalmazása működik jelenleg:

  • A menedékjogi kérelmek elbírálására illetékes hatóságok közötti információcserét biztosító kapcsolattartó rendszer,
  • Export/import engedélyek kezelésének integrált rendszere,
  • A menedékkérők és illegális emigránsok ujjlenyomatának nyilvántartását és összehasonlítását végző rendszer,
  • Polgári védelmi és környezeti katasztrófahelyzetek európai hálózata(i),
  • Újfajta élelmiszerek és élelmiszer-összetevők hálózata,
  • Európai Közúti Balesetek Adatbázis

Az IDA programoknak köszönhetően az elérhető alkalmazások ugrásszerű növekedése várható.
A kormányzati informatikai rendszerek üzemeltetésére a Miniszterelnöki Hivatal a Kopint-Datorg Rt.-vel kötött üzemeltetési megállapodást. A Kopint-Datorg Rt munkatársai napi 24 órás rendszerfelügyeletet, intézménytámogatást és hibaelhárítást biztosítanak az infrastruktúra felhasználóinak. A rendszer felügyeleti munka során folyamatos monitorozással kísérik figyelemmel a hálózati elemek, a távközlési kapcsolatok és a központi szolgáltatások állapotát.