Csütörtökön és pénteken a Nemzeti Hírközlési Hatóság szervezésében Budapesten tanácskoztak az EU Bizottság mellett működő, az EU tagországok hírközlési hatóságait tömörítő ERG (European Regulators Group) és IRG (Independent Regulators Group) szakértői, közölte pénteken a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

A workshop első napján a NHH szakértői ismertették az európai összehasonlításban is kiemelkedő sebességgel és minőségben elvégzett magyarországi piac meghatározás és piacelemzés tapasztalatait. A második napon az ERG/IRG 2005. évi munkaprogramjában meghatározott feladatok alapján a belső szakértői csoportok közötti megbeszélések szerepeltek a napirenden.

Az ERG/IRG ülésen a résztvevők áttekintették a jelentős piaci erejű szolgáltatókra vonatkozó kötelezettségekről 2004-ben elfogadott ERG anyagot és annak lehetséges kiegészítéseit, valamint az európai hírközlési hatóságok és a különböző szakértői munkacsoportok munkájának harmonizációját.

Az ülésen szintén a kiemelt kérdések között szerepelt az új szolgáltatások és technológiák szabályozásának kérdése, azaz egyebek mellett az, hogy egy új technológiát, vagy szolgáltatást mikor kell elkezdeni szabályozni, úgy, hogy se a piacra lépést ne gátolják meg a hatóságok, se pedig monopolhelyzet kialakítását ne engedjék meg.