A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) és a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal (KFGH) illetékesei áttekintették a két hatóság együttműködési megállapodása alapján a 2004-es ”Cselekvési program” teljesülését és 2005. március 31-én aláírták a 2005-ös évre vonatkozó „Cselekvési program”-ot.

A frekvenciagazdálkodó hatóságok állami és hatósági feladatainak összehangolt ellátásához szükséges „Együttműködési megállapodást” 2004. március 31-én írta alá a Nemzeti Hírközlési Hatóság és a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal vezetője.

A megállapodás kijelölte az elvi és operatív frekvenciagazdálkodási tevékenységekre, valamint mérőszolgálati feladatokra és tájékoztatásra, adatszolgáltatásra vonatkozóan az együttműködés kereteit, szabályait és feltételeit, valamint a 2004-re vonatkozó éves „Cselekvési program”-ba foglalta a konkrét együttes feladatokat.

Az „Együttműködési Megállapodás” felülvizsgálatát, valamint a megállapodás részét képező 2004. évi „Cselekvési program” feladatainak értékelését az érdekelt felek hivatali feladataikra kiterjedően elvégezték. Megállapították, hogy az együttműködési megállapodás megfelelő, ezért annak sem tartalmi, sem formai változtatása nem szükséges. Elfogadták a 2004. évi cselekvési program teljesítését, továbbá meghatározták a 2005. évi cselekvési programot, amelyet az NHH részéről Parrag Gábor frekvenciagazdálkodási igazgató és Tomka Péter mérőszolgálati igazgató, valamint Bajó József a KFGH igazgatója írt alá.