Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottságnak országos népszavazás kitűzésére irányuló aláírásgyűjtő ív mintapéldányának, illetőleg az azon szereplő kérdés hitelesítése tárgyában hozott két határozata ellen benyújtott kifogás alapján hozott határozatot.

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az Országos Választási Bizottság határozatát és új eljárásra utasított abban az ügyben, amelyben a népszavazási kezdeményezés a privatizáció azonnali leállítására irányult. A határozat indokolása szerint a kérdés eredményes népszavazás esetén közvetlenül érintené a költségvetést, ilyen kérdésben azonban az Alkotmány szerint nem lehet népszavazást tartani.

Az Alkotmánybíróság helybenhagyta az Országos Választási Bizottságnak azt a határozatát, amelyben az Országos Választási Bizottság megtagadta az országos népszavazás kitűzésére irányuló kezdeményezés aláírásgyűjtő íve mintapéldányának hitelesítést abban a kérdésben, hogy „Akarja-e Ön, hogy a minimálnyugdíj a mindenkori nyugdíjas létminimum összegére (KSH: 35.000,-Ft) legyen felemelve és az e feletti nyugdíjakat ennek figyelembevételével arányosan emeljék?”. A határozat indokolásában az Alkotmánybíróság utalt arra a korábbi döntésére, amelynek értelmében a nyugdíjak emeléséről szóló kérdés közvetlenül a költségvetésre vonatkozik, így az Alkotmányban tételesen megjelenített kizárt népszavazási tárgykörbe ütközik.