Gerhard Schröder, német kancellár elhárította az Alkotmány ratifikálásának útjában álló akadályokat, amikor beleegyezett, hogy a szövetségi államoknak nagyobb beleszólása legyen az EU-val kapcsolatos ügyekbe.

A kancellár és a szövetségi államok képviselőinek találkozójára azután került sor, hogy azok azzal fenyegetőztek, hogy az Európai Alkotmány ellen voksolnak majd a május 27-én rendezendő felsőházi szavazáson, amennyiben nem kapnak nagyobb beleszólást az EU-ügyekbe.

Sajtóhírek szerint a kancellár és a négy régió képviselői megállapodtak, hogy a szövetségi államok több az EU-val kapcsolatos ügybe is beleszólhatnak, és bevonják őket az Európai Bíróságba küldendő német bírók kiválasztásába is.

A találkozó után a bajor miniszterelnök, Edmund Stoiber az Alkotmány mellett foglalt állást. Stoiber kijelentette, lényeges változtatások történtek a szövetségi államok hatáskörének kibővítésére.

A német felsőház, a Bundesrat, két nappal a francia népszavazás előtt szavaz majd az Alkotmányról, míg az alsóház (Bundestag) május 12-én dönt az alapszerződésről.