2005. április 21-én a Pécsi Tudományegyetem Rákóczi úti Aulájában immár hatodik alkalommal került megrendezésre a PTE Állam- és Jogtudományi Kar Informatikai- és Kommunikációs Jogi Kutatóintézete által évente megrendezett, tematikus konferencia: az Infokommunikációs Szakmai Nap.

A konferenciáról és a szervezőkről bővebben:

Infokommunikációs Szakmai Nap: http://iszn.ajk.pte.hu/
PTE Állam- és Jogtudományi Kar Informatikai- és Kommunikációs Jogi Kutatóintézet: http://ikjk.hu/


Az idei esemény témája a szoftver jogi védelme volt.
A konferenciát Dr. Balogh Zsolt György, a Informatikai- és Kommunikációs Jogi Kutatóintézet igazgatója (egyúttal a Kar dékánhelyettese) nyitotta meg.

A szakmai előadás-sorozatot Dr. Faludi Gábor, az ELTE docense, az ARTISJUS jogi igazgatója kezdte. Előadásában bemutatta a szoftver szerzői jogi védelmének kialakulását, nemzetközi beágyazottságát valamint a hatályos szabályozást.

Dr. Lendvay Zsófia, az Igazságügyi Minisztérium munkatársa a számítógéppel megvalósítható találmányok szabadalmazhatóságáról, konkrétan az Európai Unió erre vonatkozó irányelv-tervezetéről tartott előadást. Ismertette az irányelv-tervezet tartalmát, és felhívta a figyelmet arra, hogy a szoftver-szabadalmak terén komoly eltérések tapasztalhatók a (tervezett) európai és amerikai szabadalmi rendszerek között.

Ezt egy nemrég hozott, nagy horderejű döntés, az Európai Bizottság Microsoft ügyében hozott versenyjogi határozatának bemutatása követte. Dr. Lenk Zsuzsanna az Európai Bizottság Versenyügyi Főigazgatóságának munkatársa a Microsoft-ügy kapcsán mutatta be a versenyjogi intézmény- és fogalomrendszer (érintett piac, árukapcsolás, stb.) szoftverpiaci alkalmazásának sajátosságait.

Dr. Simon Dávid, a PTE ÁJK Doktori Iskola PhD hallgatója a szoftverek által okozott kárért való felelősség kérdésköréről tartott előadást. A felelősségi tan dogmatikai alapjaitól eljutott a szoftverekkel okozott károkért való felelősséggel kapcsolatos gyakorlati problémákhoz és lehetséges megoldásokhoz.

Dr. Gross Balázs, aki szintén pécsi PhD hallgató, a szoftver-licensz szerződések típusait és azok jellemzőit mutatta be. Előadásában a tulajdonosi (kereskedelmi, trial, shareware és freeware) és a félszabad szoftverekre helyezett nagyobb hangsúlyt, tekintettel arra, hogy a nyílt forrású licenszek bemutatására a következő előadó, Dr. Ádám Szilveszter, ugyancsak a PTE ÁJK Doktori Iskolájának doktorandusza, vállalkozott. A BSD és a GPL típusú licenszek jellemzőinek elemzése mellett az említett licensz-szerződések magyar joggal való kapcsolata volt az előadás központi témája.

Végül, hűen az évek óta bevált szerkezethez, a szakmai előadásokat egy kerekasztal beszélgetés egészítette ki. A kerekasztal résztvevői Dr. Dudás Ágnes, ügyvédjelölt, Dr. Egry Tibor a Pécsi Városi Bíróság bírája, Dr. Magyar Csaba, egyéni ügyvéd és Dr. Ormós Zoltán, az Ormós Ügyvédi Iroda vezetője voltak.

A különböző vélemények, pro és kontra érvek elsősorban a szoftverek büntetőjogi védelmével, a szabadalmi kérdésekkel kapcsolatos európai fejleményekkel, valamint az illegális szoftvermásolatok értékének megállapításával kapcsolatban hangzottak el. A vitába a hallgatóság is bekapcsolódott, a résztvevők kérdéseikkel, észrevételeikkel esetenként hangsúlyos véleményeikkel tovább színesítették a beszélgetést.

A Konferenciát a Magyar Szabadalmi Hivatal, a PTE Állam- és Jogtudományi Kara, a Jogi Fórum – Első Magyar Jogi Portál és az Ormós Ügyvédi Iroda támogatta.