Iparági konzultációt kezdeményezett a Nemzeti Hírközlési Hatóság a hazai mobiltelefon-szolgáltatók különböző időben lejáró koncesszióinak, illetve frekvencia-használati jogosultságainak harmonizálása érdekében.

Az iparági konzultációra úgynevezett nyilvános meghallgatás keretében a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) budapesti Rendezvény Központjában került sor, kedden.

A hatóság megítélése szerint a különböző lejáratoknak a 2004-ben kiadott UMTS frekvencia-használati jogosultságok lejárati idejével való harmonizálása nagyban hozzájárulhat a piac átláthatóbbá tételéhez, a befektetői bizalom növeléséhez, illetve a befektetők kockázatainak csökkentéséhez is. A befektetői kockázatok csökkenése áttételesen, de hozzájárulhat a szolgáltatások árának csökkenéséhez is.
Pataki Dániel, az NHH elnöke a meghallgatáson elmondta, a harmonizáció megvizsgálására a Pannon GSM Távközlési Rt. és a T-Mobile Magyarország Rt. 1993-ban aláírt koncessziós szerződésének 1999-es módosítása alapján kerül sor. Az 1999-es módosítás szerint a GSM és DCS koncessziós harmonizációjára a koncessziók kiadása után öt évvel esedékes. A folyamat mostani beindításakor az NHH már támaszkodhat az elmúlt évben lezajlott harmadik generációs pályázat tapasztalataira.
A T-Mobile (1993-ban még Westel) és a Pannon GSM 1993-ban nyerte el a 900 Mhz-es GSM koncessziót. A két koncessziós szerződés 2008. novemberében jár le. A két társaság DCS 1800 Mhz-es koncessziója 2014. októberében jár le, miként a harmadik magyarországi szolgáltató, a Vodafone Magyarország Rt. 900- és 1800 Mhz-es koncessziója is. A három társaság 2004-ben elnyert UMTS használati jogosultsága egyaránt 2019. decemberében jár le.

A meghallgatáson Drozdy Győző a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese kijelentette, a harmonizáció beindításával pozitív folyamat kezdődik. Drozdy megerősítette, hogy a különféle lejárati időpontok szinkronizálása növelné a befektetői bizalmat, csökkentené a szolgáltatók kockázatát, és így kedvező lenne a magyar állam és a fogyasztók számára is.

Jelenleg Magyarországon mind az árszínvonal, mind a penetráció az európai átlag szintjén van és a beszédforgalom fele a mobilhálózatokon bonyolódik le. Magyarországon 100 főre 88 SIM kártya jut. A magyar mobiltelefon piacon a penetráció növekedésével együtt – a nemzetközi tendenciákkal összhangban – csökkent az egy előfizetőre jutó hívás bevétel és hívásperc is.

A magyarországi mobiltávközlésben az elmúlt években az árak folyamatosan és nagymértékben csökkentek – köszönhetően az egyre érettebb piacnak és az egyre élénkülő versenynek. Ezt a folyamatot az NHH, stratégiai céljainak megfelelően, a most megkezdett iparági konzultációval is erősíteni kívánja.