Francia kollégája meghívására Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerdán részt vett a francia kormány EU alkotmányt népszerűsítő párizsi rendezvényén. A zöldtárca vezetője az alaptörvény környezetvédelmi összefüggéseiről tartott előadást a Politikatudományi Főiskola diákjainak.

A rendezvényen a dán, a holland, a luxemburgi és a német környezetvédelmi miniszter mellett Persányi Miklós tartotta az egyik vitaindító előadást, majd minisztertársaival együtt párbeszédet folytatott a hallgatósággal.

Az eseményen az elfogadás előtt álló európai alkotmánnyal összefüggésben szó esett a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés jelentőségéről. A résztvevők áttekintették, hogy az EU miként segítheti a nemzeti környezetpolitikák, illetve globális szinten a környezetvédelmi együttműködés erősödését, valamint megvizsgálták a civil társadalom szerepét a döntéshozatalban.