Az osztrák igazságügyi miniszter felajánlotta magyar és szlovén kollégájának, hogy minisztériuma szakembereket fogad e két országból annak tanulmányozására, hogyan illesztik be a nemzeti jogrendszerekbe az EU jogajánlásait.

  • tájékoztatta szombaton az MTI-t Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, aki a szlovéniai Moravske Topliceban a XV. Pannon Jogásznapok rendezvénysorozata keretében találkozott az osztrák és a szlovén igazságügyi miniszterrel.

Dávid Ibolya emlékeztetett arra, hogy a több évtizedes múltra visszatekintő Pannon Jogásznapok olyan civil kezdeményezés, amely szellemi áttörést jelentett az indulásakor, hiszen akkor még eltérő berendezkedésű országok jogászai együtt kezdtek el gondolkozni.

“Biztos vagyok benne, ez is hozzájárult ahhoz, hogy később eljutottunk az igazi falbontáshoz és határáttöréshez is” – jelentette ki.

Elmondta, hogy Dieter Böhmdorfer osztrák és Ivan Bizjak szlovén igazságügyi miniszterrel mindenekelőtt a korrupció és a szervezett bűnözés elleni fellépésről, ezzel összefüggésben a jogalkotási együttműködés lehetőségeiről, valamint az informatikai együttműködésről, a büntetőítéletek végrehajtásának átvételéről tárgyalt.

Szó volt arról: az osztrák igazságügyi miniszter nyújtson segítséget ahhoz, hogy az európai igazságügyi hálózatban tevékenyen részt tudjon venni Magyarország és Szlovénia.

Az osztrák igazságügyi miniszter felajánlotta a segítségét háromoldalú találkozók megtartására, s két szeminárium lehetőségét konkrétan is megnevezte: az egyik a korrupcióval és a palermói egyezmény végrehajtásával kapcsolatos, míg a másik a jogharmonizáció egy olyan speciális területére vonatkozik, amely nemcsak a felkészülés stádiumában levő országok problémáit érinti, hanem azokét is, amelyek már uniós tagországok.

Ha ugyanis megjelenik egy-egy ajánlás vagy irányelv, akkor minden tagország feladata, hogy beillessze azt nemzeti jogrendszerébe. Ennek folyamatát konkrét esetek példáján mutatja majd be az osztrák minisztérium a magyar és a szlovén szakértőknek – mondta a miniszter asszony.