A kormány egy tucat törvénymódosítási javaslatot tárgyal a száz lépés politikájának keretében. A jövő évi adójogszabályok tervezett változtatásáról még mindig nincs politikai döntés, az egykulcsos adó egy lehetőség a sok közül.

Az adórendszert érintő fajsúlyos változtatások egyik lehetőségeként merül fel, hogy 21 százalékon egységesítenék az szja, az áfa, az eva és a társasági adó mértékét – írja a Világgazdaság.

A mostani 16 százalékos társasági nyereségadó 21 százalékra emelése a lap szerint lehetővé tenné, hogy az adóreform előkészítésére életre hívott szakmai bizottság javaslatának megfelelően a jelenlegi 2-ről 1 százalékra mérséklődjön a helyi iparűzési adó felső határa, mégpedig anélkül, hogy ez az üzleti szféra tehernövekedését eredményezné.

A Világgazdaság számításai szerint a társasági adókulcs öt százalékpontos emelése 160-170 milliárd forintot hozhatna a „költségvetés asztalára” abban a helyzetben, ha az adóemelés hatására egyetlen vállalkozás sem szünteti be tevékenységét, míg az iparűzési adó mértékének „megfelezése” ugyanekkora bevételtől foszthatja meg az önkormányzatokat. Amennyiben a 15 és 25 százalékos áfakulcsot 21 százalékon vonnák össze, mindössze néhány milliárd forint bevételkiesést lenne kénytelen elkönyvelni a büdzsé.

A lap úgy tudja, a pénzügyi tárcánál felmerült a lehetőség, hogy a gáz, a távhő, a vízszolgáltatás, valamint a szállodai szolgáltatás, illetve a sajtótermékek áfáját 5 százalékon állapítsák meg. A személyi jövedelemadó-bevételeket viszont megcsapolná a 21 százalékos egységes kulcs: a Magyar Hírlap kalkulációja szerint mintegy 200 milliárd lenne ennek az ára.

Kérdéses, hogy a fenti tervek politikailag megvalósíthatóak-e, főként annak fényében, hogy jövőre választások lesznek, és a módosítások egy igen széles társadalmi réteget érintenének kedvezőtlenül – írta a portfolio.hu. Az SZDSZ a portál szerint mindenesetre támogatja a javaslatot.

Egyes vélemények szerint a 21 százalékos kulcs megválasztása azért nem túl szerencsés, mert Szlovákiában 19, Romániában pedig 16 százalékos az egységes adó mértéke.