A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztály Életvédelmi Osztálya a napokban több, kiemelt élet elleni bűncselekmény vonatkozásában zárta le sikeresen – vádemelési javaslattal – az eljárásokat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya halált okozó testi sértés bűntette elkövetése megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást – előzetes letartóztatása mellett – G. Károly 54 éves hajléktalan férfi ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2004. augusztus 19-én a hajnali órákban szexuális kapcsolatot kívánt létesíteni a sértettel, aki ennek ellenállt és megpróbált eltávozni, melynek következtében veszekedés és dulakodás alakult ki kettőjük között. G. Károly ököllel és lábbal olyan súlyosan bántalmazta a nőt, hogy az 19 rendbeli külső sérülést szenvedett. Ezt követően magára hagyta a magatehetetlen asszonyt, aki nem sokkal a bántalmazást követően belehalt sérüléseibe.
A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését részben elismerte.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya halált okozó testi sértés bűntette elkövetése megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást F. István érdi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2004. november 13-án 14 óra körüli időben a Budapest XXI., Kossuth Lajos utcában található egyik szórakozóhelyen italozás közben összetörte az ott található csocsóasztal üveglapját. A vendéglátó egység alkalmazottai felszólították a kár megtérítésre, melyre nem volt hajlandó, ezért értesítették F. Istvánt, aki a borozó éjszakai biztonsági őre. F. István a helyszínre érve a férfit a borozó raktárába vitte, ott tettleg bántalmazta. A sértett később megkért egy járókelőt, hogy értesítse a rendőrséget, mert nagy fájdalmai vannak. A kiérkező rendőrjárőr mentőt hívott a sértetthez, akit súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak, ahol 2004. december 4-én elhalálozott.
F. István részben beismerő vallomást tett.
A Fővárosi Bíróság Budapest és Pest megye területére kiterjedő lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el F. Istvánnal szemben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztály Életvédelmi Osztálya mindkét ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Fővárosi Főügyészség részére.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége elkövetése megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást B. Attila ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy nő 2004. június 28-án endoszkópos vizsgálat céljából befeküdt az egyik budapesti egészségügyi intézménybe. A vizsgálat során megsértették a vékonybelét, ami miatt a hasüregben gyulladás alakult ki. A vizsgálatot követően kétszer megműtötték, de a második műtét közben elhalálozott.
Megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a nőt az endoszkópos vizsgálat után késve műtötték meg, ezért B. Attila sebésszel szemben eljárás indult.
A kirendelt orvos szakértői véleménye és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium állásfoglalása szerint a sebész szakmai szabályszegést követett el, amikor nem rendelte el a sértett azonnali műtétjét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztály Életvédelmi Osztálya az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Budapesti VI – VII. Kerületi Ügyészség részére.