Az Európai Parlament 447-57-37 arányban fogadta el Gál Kinga (Európai Néppárt) saját kezdeményezésű jelentését, amely az alapvető emberi jogok előmozdításáról és védelméről, a nemzeti és európai intézmények ezzel kapcsolatos szerepéről, valamint a majdani Alapvető Jogok Ügynöksége feladatairól szól.

Az EU Alapvető Jogok Ügynöksége várhatóan 2007-ben kezdheti meg működését. Az új intézmény felállításáról az Európai Tanács döntött 2003 decemberében, Brüsszelben.

A jelentés szerint ennek az intézménynek kellene az unió emberi jogi politikájának első számú felelősévé válnia. Az új ügynökség kiterjesztené a most is létező uniós monitoring központ mandátumát, és egy többrétegű struktúrában a „hálózatok hálózata” lenne. Az ügynökség szorosan együttműködne a közösségi és tagállami intézményekkel, operatív hálózatokkal is. Az EP-képviselők erős mandátummal ruháznák fel az új szervezetet.

Ez kiterjedne például arra, hogy gyűjtse, elemezze és továbbítsa az alapvető jogok helyzetével kapcsolatos információkat, és éves beszámolókat is készítsen az EP számára. Az ügynökség a jelentés szerint jelentős szerepet játszana az uniós emberi jogi politika kialakításában és végrehajtásában is. Az új intézmény véleményeket és ajánlásokat is eljuttathatna a Parlamenthez, a Tanácshoz és a Bizottsághoz.

Az elképzelések szerint az Alapvető Jogok Ügynökségének szervezeti felépítése az Alapvető Emberi Jogok Chartájában meghatározott főbb területeket követné. Eszerint az új ügynökséghez tartoznának a rasszizmus és az emberkereskedelem elleni küzdelem, a szólásszabadság, a nemek közötti egyenlőség, a nyelvi sokszínűség és a kisebbségvédelem kérdései.

Korábban:
Gál Kinga jelentést nyújtott be az emberi jogok védelméről
http://www.jogiforum.hu/hirek/12652