Az Európai Tanács tavaszi csúcsértekezletén politikai megállapodás született a szolgáltatási direktíva főbb elveiről. A megállapodás irányt mutat a jogalkotásnak, de azt kötelezően nem befolyásolja, a vita tehát folytatódik az Európai Parlamentben.

Az Európai Tanács tavaszi csúcsértekezlete zajos utcai tüntetések közepette döntött a szolgáltatási direktíva főbb elveiről. Az állam- és kormányfőkből álló grémium elfogadta a luxemburgi soros elnökség érvelését, hogy a belső piacot meg kell nyitni a szolgáltatások előtt, de ugyanakkor az Európában kialakult szociális modellt is meg kell tartani. A luxemburgiak vállalkoztak a tervezet átdolgozására olyan formában, amely mindkét kritériumnak megfelel.

A megállapodás politikai súlya ellenére nem köti meg a jogalkotók kezét, így az Európai Parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi szakbizottságában, az ún. IMCO-bizottságban sem változtatta meg a dolgok menetét. Evelyne Gebhardt, a téma referense és a tervezet egyik fő ellenzője, határidőre benyújtotta jelentésének első részét. A német képviselőnő szerint a sokféle szolgáltatás együttes szabályozása gyakorlatilag lehetetlen és jogilag elfogadhatatlan, mert sérti a szubszidiaritás (a tagországok meghatározott kérdésekben való önrendelkezésének) elvét. A közszolgáltatásokat, az audiovizuális szolgáltatásokat is ide értve, valamint a társadalombiztosítási és munkaügyi rendelkezéseket ki kell venni a direktíva szövegéből, mert ezek szabályozása a tagországokra tartozik, és az Európai Bizottság feladata, hogy közöttük a szükséges jogharmonizációt megteremtse. A szövegben bennmaradó szolgáltatásokra a kölcsönös elismerés elvét kell alkalmazni, a fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi szolgáltatások kivételével, amelyekre a célország (fogadó ország) elve alkalmazandó. A származási ország elve, a jelentés szerint, nem autonóm jogelv, ezért csak azoknál a szolgáltatásoknál hagyható meg, amelyek, korábbi rendelkezések alapján, e szerint működnek.

A jelentésben foglalt javaslatok számos kérdést vetnek fel, és számos bírálatot kaptak, de érdemi vitára csak a jelentés második részének közzététele, azaz május 24. után kerül sor. Az Európai Bizottság illetékes biztosával való egyeztetést június 13-ig le kell zárni.