Az ifjúság életlehetőségeiről szóló törvénnyel kapcsolatos ötleteket és javaslatokat június végéig várja a szaktárca, ezt követően készítik majd el a jogszabály normaszövegét – közölte Szabó László, az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) helyettes államtitkára az MTI-vel.

A nyitott honlapon április közepe óta fogalmazhatják meg a törvénnyel kapcsolatos elvárásaikat a fiatalok, valamint az ifjúsági közösségek. Az eredetileg május végéig meghirdetett határidőt a nagy érdeklődésre való tekintettel az ISM a hónap végéig meghosszabbította.

A helyettes államtitkár elmondta: eddig csaknem 100 ezer látogatót regisztráltak. A legtöbben az ifjúsági szervezetekkel, a szabadidővel, valamint a fiatalokat érintő kedvezményekkel kapcsolatos témakörökre voltak kíváncsiak.

Közlése szerint az ISM jogászai a beérkezett vélemények figyelembevételével június végére – július elejére elkészítik a törvénytervezet normaszövegét. Hozzátette: a jogszabály első változata olvasható lesz a honlapon, és akkortól már a tervezettel kapcsolatos véleményeket, módosítási javaslatokat várja a szaktárca.

Szabó László beszámolt arról is, hogy a www.ifjusag.hu világhálós honlap átkerül a Hálózatok az ifjúságért kht. szerverére, és a törvény várhatóan őszi parlamenti elfogadását követően továbbra is ifjúsági célokat szolgál majd.

Jelezte: elképzeléseik szerint az oldalon keresztül elérhető lesz valamennyi, az ifjúság témaköréhez kapcsolható Kárpát-medencei világhálós weboldal.