Az Országgyűlés kedden Sólyom Lászlót választotta a Magyar Köztársaság államfőjévé. Az új köztársasági elnök mandátuma augusztus 5-én lép hatályba.

A kedd délelőtti második sikertelen forduló után a délutáni harmadik fordulón az országgyűlési képviselők 185 szavazattal 182 ellenében Sólyom Lászlót választották a Magyar Köztársaság államfőjének.

Az államfőválasztás harmadik fordulóján mind a 386 képviselő átvette szavazólapját, közülük 17-en adták vissza az Országgyűlés sajtószolgálatán megtekinthető aláíróívek szerint. Összesen 367 képviselő dobta be szavazatát az urnába, ebből egy voks volt érvénytelen.

Mandur László bejelentette, hogy a harmadik forduló végeredménye alapján Sólyom László váltja Mádl Ferencet a köztársasági elnöki székben, augusztus 5-én, amikor lejár a jelenlegi államfő mandátuma.
A köztársaságielnök-választás első két fordulója nem hozott eredményt, mivel sem Sólyóm László sem Szili Katalin nem szerezte meg az összes képviselő szavazatának kétharmadát. A harmadik fordulóban egyszerű szavazattöbbség is elég volt.

Sólyom László az eredmény kihirdetése után a parlament és a kormány tagjai előtt letette a köztársasági elnöki esküt. Az új államfőt Mádl Ferenc leköszönő köztársasági elnök köszöntötte. Sólyom László beszédében elmondta, köztársasági elnökként az emberi jogokat, a szólásszabadságot és a demokráciát szeretné képviselni.

Bővebben: Sólyom László önéletrajza