Az EU külügyminiszterei vasárnap (2005. június. 12.) megegyezés nélkül hagyták el a zártkörű tanácskozás helyszínét, miután világossá vált: a brit visszatérítés és az agrártámogatások ügyében megmerevedtek az álláspontok.

A sikertelen ülés nem okozott nagy meglepetést, mert a francia-brit ellentét már a múlt heti nyilatkozatokban is megmutatkozott. Mind Tony Blair brit miniszterelnök, mind Jack Straw külügyminiszter visszautasította azt a francia kérést, hogy a visszatérítésről tárgyalások kezdődjenek.

A britek mellett a tanácskozáson Svédország is támogatta a mezőgazdasági támogatások lefaragását. A németek hajlandónak mutatkoztak a kompromisszumra, ám kikötötték, hogy az EU nem költhet többet a GNI egy százalékánál. Hollandia bejelentette: ezentúl nem kívánja az egy főre eső legmagasabb hozzájárulást fizetni az EU kasszájába. A szavak háborúja tovább folytatódhat kedden, amikor a brit és a francia államfő újra találkoznak.

A csütörtökön kezdődő EU csúcs első estéjén a tagállamok állam- és kormányfői az Alkotmányról vitáznak, a költségvetés csak a pénteki ülésen kerül majd előtérbe. Ha nem születik megállapodás a költségvetésről, az súlyos problémákat vethet fel, mivel a következő fél évben Nagy Britannia tölti be a soros elnöki pozíciót és kizárt, hogy saját érdekeivel ellentétes javaslattal álljon elő. Az Európai Bizottság ugyanakkor többször is figyelmeztetett: ha nem jön létre megállapodás a tagállamok között, a regionális és strukturális kifizetések veszélybe kerülhetnek.

Baráth Etele, az uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter szerint mielőbb le kell zárni a pénzügyi vitát, és lehetővé kell tenni, hogy az EU a fontos gazdasági és fejlesztési kérdésekkel foglalkozhasson.

A magyar álláspontban sincs változás – hangoztatta Baráth. Magyarország továbbra is azt kívánja elérni, hogy az új költségvetésben jó pozíciót érjen el az egy főre jutó támogatás és a fejenkénti nettó egyenleg tekintetében, az uniós támogatás elérhesse a bruttó nemzeti jövedelem 4 százalékát, illetve hogy ne kelljen a támogatási pénzeket feltétlenül két éven belül felhasználnia.