Miután a Bizottság már 2004. augusztusában észrevételeket fűzött a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvényjavaslat első változatához, a törvényjavaslat második változatának véleményezésére az Igazságügyi Minisztérium ismét felkérte fel a Magyar Helsinki Bizottságot. A Bizottság véleménye a Fundamentum emberi jogi folyóirat 2005/2. számában is megjelent.

Régóta esedékes munkát végzett el az Igazságügyi Minisztérium azzal, hogy megalkotta a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvény tervezetét. A jelenlegi helyzet ugyanis – az tudniillik, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek belső viszonyait egy pártállami jogszabály szabályozza, méghozzá egy olyan típusú jogforrás (az 1979. évi 11. törvényerejű rendelet), amely már nem is létezi – visszás helyzetet eredményezett a büntetés-végrehajtás szabályozásában. Természetesen az elmúlt tizenöt év alatt a büntetésekre vonatkozó jogszabályok többször és igen jelentős mértékben változtak. A 90-es évek első felében jogalkotók és jogalkalmazók fontos reformokat valósítottak meg, amelyek korszerűbbé és emberibbé tették a büntetés-végrehajtást, és amelyeket az 1998-as konzervatív irányváltás sem tudott teljesen felszámolni. E változások azonban csak kínosabbá tették, hogy a jogalkalmazónak egy negyedszázados tvr.-re kellett hivatkoznia, amely a módosítások következtében már olyan mértékben eltávolodott attól a keretjogszabálytól, amelynek a számát viselte, mint a hatályos Alkotmány az 1949. évi XX. törvénytől. Ennek a helyzetnek az is következménye lett, hogy a büntetés-végrehajtás belső viszonyainak egyre nagyobb részét kellett miniszteri rendeletekkel szabályozni, jóllehet e szabályok a fogvatartottak alapvető jogait is érintették.

A 2005. március 30-i keltezéssel közreadott Javaslat több éve tartó munka eredménye. A 365 §-ból álló törvény valóban a büntetés-végrehajtás kódexe, amely részletekbe menően szabályozza a büntetés-végrehajtás valamennyi szereplőjének az életviszonyait, jogait és kötelezettségeit. Személyi hatálya nemcsak a fogva tartottakra, a büntetések és intézkedések elszenvedőire terjed ki, hanem az aktív szereplőkre, azaz a büntetés-végrehajtás és a pártfogó felügyelői szolgálat szervezetére és munkatársaira is. Az elfogadásra váró kódex így nemcsak a törvényerejű rendeletet és a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeleteket váltja ki, de nagyrészt idejét múlttá teszi a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvényt is…

Az észrevételek letölthetőek az alábbi címről:
http://www.helsinki.hu/…20050505.pdf