A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. június 23-án tartott tárgyalásán megállapította, hogy az Walmark Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor étrend-kiegészítő termékeiről nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a vásárlókat. A Versenytanács 3 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.

A Versenytanács megállapította, hogy a Walmark Kft. fogyasztó megtévesztésre alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy

  • Szelén, Koenzim Q10 és Proenzi3 termékei forgalmazása, valamint az azokkal kapcsolatos tájékoztatás során termékeinek gyógyhatást tulajdonított,
  • Marslakók gyerekvitamin termékéről azt állította, hogy a legkedveltebb,
  • továbbá kijelentette, hogy élelmiszerekből nem szerezhető megfelelő utánpótlás vitaminokból.

Az eljáró Versenytanács döntése meghozatalakor a versenyhatóság már kialakult joggyakorlatát folytatva azt vette figyelembe, hogy az érvényben lévő törvények alkalmazása mellett egy vállalkozás étrend-kiegészítőnek minősülő termékeinek nem tulajdoníthat gyógyhatást, illetve nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy a változatos, kiegyensúlyozott étrend nem alkalmas a szükséges tápanyagok bevitelére. Továbbá, piacelsőséget csak akkor tulajdoníthat termékeinek egy vállalkozás, ha azt bizonyítani tudja. A Versenytanács ugyanakkor kedvezően értékelte az eljárás alá vont önkéntes jogkövető magatartását, az eljárás során tanúsított nagyfokú együttműködését.