Az Európai Bizottság által most elfogadott, 2004-re vonatkozó éves jelentés az EU versenypolitikájával kapcsolatos politikai kezdeményezésekről és döntésekről ad áttekintést.

Az Európai Versenybizottság biztosa, Neelie Kroes elmondta: „A megfelelő versenypolitika kulcsfontosságú hajtóerő a gazdasági növekedéshez és a fenntartható munkahelyekhez. Ez a jelentés hasznos áttekintést ad az Unió versenypolitikájának létfontosságú szerepéről, melyet a kartellek letörésében, a feltörekvő monopóliumok visszavetésében játszik, és amellyel éberen figyeli, hogy a gazdasági fúziók nem hátráltatják-e a hatékony piaci versenyt, és hogy az állami támogatásokkal nem szorítanak-e ki a piacról gazdaságilag egyébként életképes vállalkozásokat.”

Az bizottsági szerződésnek a versenyt korlátozó üzleti tevékenységekre és a monopolhelyzettel való visszaélésekre vonatkozó pontjaival kapcsolatban a 2004-es évet elsősorban a május 1-jével hatályba lépő, a Tanács szabályozásában rögzített új jogszabályok bevezetése fémjelezte. Az új szabályok létrehozták az „inter alia” nevű végrehajtási rendszert, mely az Európai Bizottság és a nemzeti versenyhatóságok elsősorban az Európai Verseny Hálózat (ECN) keretén belüli szoros együttműködésén alapul. Ez az együttműködés a rendészeti erők hatékonyabb együttműködésében és a közösségi versenypolitikai kultúra kialakításában már most kézzelfogható eredményeket hozott. A Bizottság szintén jóváhagyta a szabályozás alóli mentességek új körét, valamint a technológia-átadási megegyezések biztosításáról szóló rendelkezéseket.

A Bizottság három, a piaci erőfölénnyel való visszaélés elleni intézkedés elfogadásával továbbra is vállalja a hatékony végrehajtásra vonatkozó erős elkötelezettségét. Ezek közé tartozik a Microsoft-ügy, melyben a jelentős, 497 millió eurós bírság mellett fontos információk hozzáférhetővé tételére és számítógépes operációs rendszerének saját, integrált médialejátszója nélküli változatának kiadására kötelezték a szoftveróriást. A Bizottság szintén elfogadott hat kartellellenes döntést, összesen 390 millió eurós bírsággal. A jelentés szerint 2004-ben összesen 158 kartell- és monopóliumügyet kezdeményeztek, és 391-et zártak le.

2004. május 1-jétől életbe lépett új Fúziós Rendelet egyrészt könnyítés ad a vállalatok számára az egyesülésekről szóló tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatban, másrészt pedig hatékonyabb ellenőrző rendszert vezet be az EU gazdaságát károsító cégegyesülések kiszűrésére.

Az EB a horizontális fúziókra vonatkozó új irányelveket is elfogadott, melyek átláthatóbbá teszik azok vizsgálatát. A bejelentett tranzakciók száma az előző évihez képest emelkedett ugyan, ám jelentősen a 2000-es érték alatt maradt. A komoly kételyeket felvető ügyek száma 2004-ben 8 volt. Mélyreható vizsgálatokat hét ügyben folytattak, és ezek egyike eredményezett tiltó határozatot (ENI/EDP/GDP-ügy). További négy vizsgálatot maguk az egyesülő felek kezdeményeztek a testülettől (Lagardère / Natexis / VUP, AREVA / Urenco / ETC, Continental / Phoenix és Sonoco / Ahlstrom-ügyek).

Az állami segítségek területén a Bizottság a tagállamok számára a bejelentési procedúrát egyszerűsítő intézkedéseket hagyott jóvá. A K+F célra folyósított segélyekkel kapcsolatban szintén elfogadták a kis- és középvállalkozásokra vonatkozó mentességek körét. A Bizottság ezen kívül – többek között -cégmentési és újrastrukturálási segélyekkel és a hajógyártással kapcsolatos különböző ügyekkel foglalkozott.

A jelentés teljes szövege megtalálható a következő címen:
http://europa.eu.int/…ual_reports/