A Magyar Építészkamara elnöksége nagyra értékeli és üdvözli Lenkovics Barnabás országgyűlési biztosnak a kecskeméti Malom Center építkezésével kapcsolatos vizsgálatát, jelentését és körültekintő állásfoglalását – áll a kamara Magyar Hírlaphoz eljuttatott véleményében.

A kamarai szöveg idézi az ombudsman jelentésének megállapítását, miszerint hazánk is csatlakozott az Európa Tanács granadai egyezményéhez, amely az európai építészeti örökség védelméről intézkedik. Az építészeti örökség minden európai közös kincse, annak kell lennie az ország és egy-egy város, település lakossága számára is. Az, hogy sem szakmai, sem civil szervezetek, sem jeles szaktekintélyek vagy egyszerű polgárok – akik a közvetlen környezetben élnek – nem szólhatnak bele a körülöttük, az épített környezetben zajló folyamatokba, nem felel meg az egyezmény szellemének és betűjének sem. Ennek alapján a Magyar Építészkamara kezdeményezi, a szakmai testületek véleményének sokkal nagyobb súllyal való figyelembevételét. (Például a tervtanácsok véleménye legyen kötelező érvénnyel betartandó.) Kezdeményezi továbbá, hogy jogszabály rögzítse az építési engedélyezési eljárásban a közérdekből nyilvános adatok körét, és biztosítsa ezekbe a bárki által történő betekintést.

A mai gyakorlat egyértelműen bizonyítja, hogy az építéshatósági ügyek pártatlanul ritkán dőlnek el helyi szinten. A köztestület kezdeményezi, hogy az építéshatósági eljárások lefolytatása a települési jegyzők hatásköréből kerüljön át a megalakítandó új, önálló és független területi építési hivatalokhoz. Végül a kamara kezdeményezi az államigazgatási törvény, az építési törvény, az ahhoz kapcsolódó építési jogszabályok, valamint az ügyészségi törvény, továbbá a büntető törvénykönyv egyes előírásainak átfogó és komplex szemléletű felülvizsgálatát, hogy a Malom Center ügyéhez hasonló esetek soha többé ne történhessenek meg.

Az építészek azt kérik a miniszterelnöktől, hogy a témával kapcsolatosan a felelős szakminisztériumok munkájának intézményes koordinációja céljából mielőbb állítson fel egy tárcaközi bizottságot. Indítványozzák továbbá parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását annak kivizsgálására, hogy a kecskeméti védett városközpontba hogyan kerülhetett egy ilyen nagyságú építmény. Kérik, hogy a bizottság vizsgálja meg a teljes folyamatot, a jelentés után történteket is.

Korábban:
Lenkovics: szabálytalan a Malom Center engedélyezése
http://www.jogiforum.hu/hirek/12631

Malom Center ügy: a kecskeméti jegyző válasza Lenkovics megállapításaira
http://www.jogiforum.hu/hirek/12708

Lenkovicsot perlik a Malom Center befektetői
http://www.jogiforum.hu/hirek/12795