Országjárásra indul a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője

2005.07. 7. Jogi Fórum / NHH

2005 nyarán öt helyszínt érintő országjárásra indul Juhász Károly, a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője (HFJK), jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

Az NHH keretei között tevékenykedő HFJK „roadshow-ja” csütörtökön Sopronban, a Volt Fesztiválon kezdődik. Az országjárás célja az, hogy a hírközlési piac fogyasztói a lehető legjobban ismerjék meg jogaikat és lehetőségeiket. Juhász Károly és kollégái az országjárás helyszínein igyekeznek majd a lehető legtöbb fogyasztói kérdést megválaszolni, tájékoztatást adni a felhasználók jogairól és arról, hogy hogyan lehet ezeket a jogokat érvényesíteni – de emellett bemutatják a legkorszerűbb hírközlési technológiákat is. A HFJK országjárásának helyszínein az érdeklődők megismerkedhetnek az elektronikus aláírással, az internetes telefonálással, azaz a VoIP-pal (Voice over Internet Protocol) és egyebek között kipróbálhatják a szélessávú Internet hozzáférést is. A HFJK intézményét a 2003-as Elektronikus Hírközlési Törvény (Eht.) hozta létre. A HFJK a tevékenységét 2004 tavaszán kezdte meg és már a 2004-es év folyamán több száz ügyfél érdekében járt el, Európában is egyedülálló megoldást kezdeményezett és valósított meg a modemes internetezőket sújtó, úgynevezett betárcsázó programok ellen és kiharcolta, hogy a távközlési szolgáltatók a törvénynek megfelelően valóban ingyen biztosítsák ügyfeleiknek a hívásrészletező számlát.
  • Sopron - Volt Fesztivál - Július 7-8.
  • Debrecen - Cívis Korzó - Július 22-23.
  • Kapolcs - Művészetek Völgye - Augusztus 4-5-6.
  • Budapest - Sziget Fesztivál - Augusztus 11-12-13.
  • Szeged - Nemzeti Ünnepi rendezvények - Augusztus 19-20.
  • kapcsolódó anyagok
HÍRKÖZLÉS
NHH