Az ismert Allen & Overy nemzetközi jogászcég döntése a társaság könyveléseinek nyilvánosságra hozataláról mérföldkövet jelent a jogi cégek pénzügyi helyzetét érintő gyakorlatban.

A radikális lépés ellenére az A&O igencsak konzervatív a pénzügyeivel kapcsolatban: az elmúlt négy év alatt a visszatartott osztalékokból közel 60 millió fontos vagyont halmozott fel az új spitalfieldsi irodák finanszírozására. A társulás partnerei ugyanekkor éves átlagban hatalmas összegeket invesztálnak a vállalkozásba.

Sokáig az újságírók egyik legnehezebb feladata volt, hogy a jogi cégekből valahogyan „kiszedjék” a pénzügyi mutatóikra vonatkozó információkat. Tíz évvel ezelőtt ezek a vállalkozások „kikérték maguknak a pimasz kérdéseket”, és arra hivatkoztak: ügyfeleik esetleg felháborodnának ügyvédeik jövedelmén.

A helyzet azonban teljesen megváltozott: az ügyfelek manapság örülnek neki, ha sikeres ügyvédi irodát sikerül választaniuk; az imponáló pénzügyi mérleg pedig erősíti vállalkozások imázsát. Nem véletlen, hogy az A&O vezető üzlettársa, Guy Beringer is kiáll a korlátolt felelősségű társulási forma mellett. Szerinte ugyanis „a kozmetikázott éves beszámolók helyett bevezetett nyilvános könyvelés erősíti a professzionális és üzletcentrikus szemléletet.”