RTL és Tv2: sugárzás nyomott áron?

2005.07.21. Magyar Hírlap / Joó Hajnalka

A jelenlegi másfél milliárdos koncessziós díj fenntartása mellett hosszabbította meg tegnap az ORTT a Tv2 és az RTL Klub sugárzási engedélyét. A hatóság döntésének időzítése, tárgyalási módja és feltételei is vetnek fel kérdéseket. A testület fideszes delegáltja a döntés megsemmisítését követeli.

Újabb öt évre, változatlan feltételekkel adott zöld utat tegnap a médiahatóság a Tv2 és az RTL Klub működésének, vagyis a televíziós reklámbevételek kilencven százalékán osztozó két társaságnak továbbra is a jelenlegi koncessziós díjat, évi másfél milliárd forintot kell fizetnie.

A Magyar Hírlap által megkérdezett szakértők a kirívóan alacsony licencdíj három-négyszeresét tartották volna indokolnak, az ORTT kormánypárti döntnökei azonban állítják: a hatóság örülhet, hogy ennyiért is sikerült túladni a két frekvencián. Szalai Annamária, a testület fideszes delegáltja politikai döntést sejt a határozat mögött, ezért megsemmisítésének jogi lehetőségeit keresi, jövő hétre pedig a testület rendkívüli ülésének összehívását kérte. A változatlan feltételű hosszabbítás szerinte nemcsak a frekvenciák "elkótyavetyélése" miatt aggályos, de azért is, mert nem vizsgálták az adókkal kapcsolatos, előzőleg több százmillió forintért rendelt média- és reklámpiaci elemzéseket.

A kutatások állítólag ugyanarra az MH által is felvetett problémára világítottak rá, hogy a Tv2 és az RTL Klub reklámbevételét, illetve várható növekedését figyelembe véve legkevesebb évi négymilliárdos licencdíjat kellett volna kérni. Vékony Éva, az ORTT szóvivője azzal magyarázta a változatlan díjakat, hogy az emelésnél fennállt volna a veszélye, hogy az összeget túl magasnak tartva a két társaság nem indul a koncesszióért. Utóbbi Wéber János, a grémium MDF-es delegáltja szerint nem azzal járt volna, hogy a duó kivonul a hazai piacról, hanem azzal, hogy az egyébként ingyenes kábelen folytatják működésüket. Az ORTT így képtelen lett volna a felszabaduló frekvenciákat értékesíteni.

A digitális televíziózás kapujában Wéber szerint egyébként is apad az érdeklődés a földi sugárzású sávok iránt, emiatt szerinte ha most nem döntenek, talán már jövőre sem sikerül a koncessziót értékesíteni.

A hosszabbítás időzítése egyébként sokakat meglepett, mivel az adók két év múlva lejáró jogosultágának ügyében ráért volna jövőre dönteni a testület. "Attól tartottam, ha húzzuk az időt, politikai döntés születik" – indokolta a sietséget Kovács György, az ORTT szocialista elnöke, csatlakozva a szintén MSZP-s Ladvánszky Györgyhöz, aki korábban is sürgette, hogy még a választás éve előtt döntsenek. Sokan azt is furcsállták, hogy a Tv2 és az RTL Klub engedélyének ügyét több tucat regionális szerződéssel együtt tárgyalta a testület. Ladvánszky válasza erre az volt, hogy a halogatással több kis médium frekvenciájára nem tudtak volna időben pályázatot kiírni, Wéber szerint pedig az összevonással egy "elfogadható és védendő" állapotot akart megtartani a testület.

Szalainak a jövő heti rendkívüli ülésre szóló kezdeményezését valószínűleg nem utasítja majd el a hatóság elnöke, ám abban, hogy a grémium határozzon is, nemigen hihetünk: várható ugyanis, hogy a testület több tagja – mint egyikük jelezte – a megadott időben "vidéken betegeskedik" majd.

  • kapcsolódó anyagok
MÉDIAJOG
ORTT