Az Európai Bizottság a határokon átívelő jelzáloghitel-piac megteremtésének részeként megkönnyítené az EU háztulajdonosainak, hogy ingatlanjaikra más tagországban is felvehessenek jelzáloghitelt.

Jelenleg az Európai Unió 4200 milliárd eurós jelzálogüzletének kevesebb mint 1 százalékát teszik ki a különböző tagállamból érkező vevő és eladó között létrejövő kölcsönadások.

A Bizottság, mely már régóta igyekszik serkenteni a pénzügyi szolgáltatások Unión belüli nemzetközi versenyét, néhány napja adta ki a nemzeti védősorompók ledöntését szorgalmazó vitairatát.

Charlie McCreevy, az EU közös piacért felelős biztosa elmondta: a Bizottság egyelőre nem döntötte el, hogy hivatalos szabályozást javasol-e a jelzáloghitelek ügyében, várják azonban a további elemzések, illetve a jelzáloghitelezőkkel, szabályozókkal és más érdekelt felekkel folytatott egyeztetések eredményeit. A biztos hozzátette, hogy 2006 előtt biztosan nem kezdeményeznek javaslatot az ügyben.

A Bizottság és a jelzáloghitel-ipar egyaránt elismeri, hogy a nagy ívű nemzetközi hitelezési tevékenység útjában álló akadályok számottevőek és mélyen gyökereznek.

„A viszonyítási mértékek eltérnek, ahogy a növekedés is. A termékek változatossága, a kölcsönvevők profilja, az elosztórendszerek, a kölcsönzési idők, a háztulajdonosi jellemzők és a pénzügyi mechanizmusok jelentősen különböznek” – áll a tanulmányban.
A jelentés azt is hozzáteszi, hogy ezek a különbségek erősen kapcsolódnak az országok „szabályozáshoz való viszonyulásához, gazdasági történetéhez és kulturális tényezőihez”.

Az akadályok között találhatók az értékbecslés, a korai visszafizetés és az adózás megközelítésének, és a kölcsönzők adatbázisokhoz és
földhivatali nyilvántartáshoz való hozzáférésének eltérései.

Az Európai Bizottság által felvetett egyik megoldás a jelzáloghitel-szerződések összeurópai szabályozása, akár a tagállamok jogszabályainak harmonizációjával, akár egy különálló szabályozás felállításával, melyet a kölcsönadók és kölcsönvevők saját szabályozásuk alternatívájaként használhatnak majd.

Egy másik javaslatában az Európai Bizottság az Euromortgage, vagyis egy Unió-szerte működő tulajdonbiztosítási rendszer bevezetését szorgalmazza.