Kovács: nem EU-konform az iparűzési adó

2005.07.22. Magyar Hírlap / dmt

Először foglalt egyértelműen állást Kovács László, az EU vám- és adóügyi biztosa tegnap a sokat vitatott iparűzési adóval kapcsolatban: szembehelyezkedett a Pénzügyminisztériummal. Azt tanácsolja, hogy a vállalkozások várják ki az Európai Bíróság hasonló ügyben zajló eljárásának eredményét.

"Véleményem szerint az iparűzési adó nincs összhangban az Európai Unió követelményeivel" – mondta kérdésre válaszolva a Magyar Európai Üzleti Tanács tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Sőt, mint szavaiból kiderült, véleményét már jelezte is a magyar kormánynak, javasolva az adó megszüntetését vagy nyereségadóvá átalakítását.

Nyilatkozatával Kovács alighanem halálos ütést mért a több sebből vérző, a magyar vállalkozások által utált adónemre. "Harcukban" azok az uniós adószabályok segíthetnek, amelyek kimondják, hogy a tagországokban csak egyetlen forgalmi típusú adó működhet. Ez pedig Magyarország esetében az általános forgalmi adó, azaz az áfa. A vám- és adóügyi biztos szerint érdemes megvárni az Európai Bíróság döntését Olaszország ügyében, mivel ott is fenntartanak egy az iparűzési adóhoz hasonló adót. Az OTP Banknak azonban ehhez már láthatóan nem volt türelme. A pénzintézet ugyanis a héten visszatérítési eljárást kezdeményezett az EU forgalmi adóra vonatkozó irányelvére hivatkozva. Igaz, azért teret kapott a bankári óvatosság: csak korlátozott körben indított eljárást az OTP, mivel az önkormányzatok kiemelt pénzügyi partnerei. És az eljárás befejezéséig az OTP bankcsoport teljesíti adó- és előlegfizetési kötelezettségeit.

Az államháztartási hiány csökkentésével vért izzadó Pénzügyminisztérium – amelynek az egész ügy a nyakába zúdulna az iparűzési adó eltörlése esetén – továbbra is kitartóan érvel az adónem mellett. "A helyi iparűzési adó nem ellentétes egyetlen uniós jogszabályban foglalt közösségi előírással sem… A csatlakozási tárgyalások során – speciális jellegére való tekintettel – a helyi iparűzési adó átvilágításra került – írta a minisztérium lapunk kérdésére adott válaszában. A tárca úgy értelmezi a szabályokat: az iparűzési adó közvetlen adó, amely külön felszámított adóként nem hárítható át a végső fogyasztóra, így nem tartozik az irányelv hatálya alá. "Mindezekből következően az önkormányzatok számára megfizetett helyi iparűzési adó visszaigénylésének lehetősége nem áll fenn."

  • kapcsolódó anyagok
ADÓZÁS
IPARŰZÉSI ADÓ