Minden idők legjobban fogyó kötete a jogbitorolt digitális másolatok formájában terjedő művek között a leggyorsabban megjelentnek bizonyult.

A varázslófiú jó technikai érzékkel megáldott rajongói csoportokban digitalizálták a könyvet; ennek köszönhetően a „Harry Potter és a Félvér Herceg” engedély nélkül kiadott e-book változatban már 12 órával forgalmazásának megkezdése után hozzáférhető volt. A mű hangoskönyv változata pedig a BitTorrent-hez hasonló fájlcserélő programok segítségével terjedt el széles körben.

J. K. Rowling kiadójának egyik jogásza szerint a cég komolyan dolgozott a jogsértések megelőzésén, de néhány illegális másolat óhatatlanul átcsúszott a rendszerükön. Hozzátette, hogy ugyan elküldtek néhány felszólítást a jogsértések megszüntetésére, azonban más jogi lépéseket eddig nem tettek.

Bár a több ezer jogsértő másolat nagyságrendileg elenyészik az eladott jogtiszta példányokhoz képest, a jelenség valószínűleg már önmagában fokozza a médiavállalatok azon félelmét, hogy a fájlcserélés minden ágazatukat veszélyezteti. A közelmúltban a nyár legsikeresebb filmje (Star Wars III) és zenei albuma (Coldplay: „X&Y”) is megjelenése után azonnal hozzáférhetővé vált a világhálón.

Rowling eddig még nem állapodott meg műveinek letölthető hangoskönyv formájában való terjesztésében, amely formátum az iPod-hoz hasonló hordozható zenelejátszó készülékek népszerűségét kihasználva manapság kezd szélesebb körben elterjedni.

Az írónő korábban saját honlapján is felhívta olvasói figyelmét, hogy soha ne bízzanak meg műveinek az internetről letölthető vagy fájlcserélőkön keresztül hozzáférhető változataiban.

Kalózmásolatok ugyanakkor nem csak az interneten terjednek: Indiában utcai árusok kínálják az új Harry Potter könyv nem jogtiszta példányait.