Egy tervezet szerint “a töltőállomásokon a gépjármű-üzemanyag egységárait a közútról jól látható oszlopon vagy táblán, a fogyasztók által jól látható magasságban és méretben kell feltüntetni”

Ezzel a mondattal javasolja kiegészíteni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium árrendeletét a fogyasztóvédelemért felelős Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) – a Népszabadság információi szerint. Mesterházy Attila, a tárca politikai államtitkára szerint ha a társminisztérium alapjaiban egyetért a módosításokkal, az új szabály akár szeptemberben életbe is léphet.

A Mol július elseje óta – a nemzetközi és úniós versenyre hivatkozva – nem közli előre a benzinár változásait. Néhány kúthálózat pedig levette az út mentén található oszlopairól az árakat arra hivatkozva, hogy az előírás csak annyi, hogy a vevő tankolás előtt tájékozódhasson az árról, márpedig ha beáll tankolni, ki van írva az ár.