A The Washington Post és a The New York Times egyaránt úgy értesült, hogy az amerikai igazságügyi szervek most már hajlandóak eltekinteni a halálbüntetés szorgalmazásától a kémkedéssel vádolt Robert Hanssen ügyében, ha a vádlott kellő együttműködési készséget mutat. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ez év elején tartóztatta le saját ügynökét, akiről kiderült, hogy másfél évtizeden keresztül kémkedett Moszkvának.

Hanssen egy ideig New York-ban azt az FBI-részleget irányította, amelynek az ott tevékenykedő, kémgyanús orosz diplomaták titkos megfigyelése volt a feladata.

A hatóságok eddig – a nyilvánosság előtt elhangzottak szerint – sikertelenül alkudoztak Hanssennel, illetve ügyvédeivel. A vádlott ártatlannak mondta magát a bíró előtt, és nem volt hajlandó részletes, feltáró jellegű vallomást tenni. Az ügyészség ugyanis nem volt hajlandó letenni a halálbüntetés szorgalmazásáról. (Összesen 14 vádpont alapján lehetne halálbüntetést kiszabni Hanssenre.) A két vezető amerikai lap most az igazságügyi minisztérium illetékeseitől úgy értesült: előrelépés történt az egyezkedés során, és a hatóságok – nem hivatalos vádalku formájában ugyan, de – hajlandóak eltekinteni attól, hogy halálbüntetést kérjenek Hanssenre.

Hanssen a nyomozás megállapításai szerint összesen 1,4 millió dollár értékű pénzt, illetve brilliánst kapott moszkvai megbízóitól az értékes, titkos FBI-információk 15 éven át szakadatlanul folytatott átadásáért.

Az alkudozásban olyan kérdések is szerepet kaptak, hogy az 57 éves vádlott felesége jogosult lesz-e szövetségi nyugellátásra. Hanssenéknek hat gyermekük van, és a kettős ügynök drága magániskolákba járatta őket.

Az amerikai igazságügyi illetékesek mindeddig azért vonakodtak eltekinteni a halálos ítélet követelésétől, mert Hanssen tevékenysége kiemelkedő károkat okozott az Egyesült Államoknak – két szovjet kettős ügynököt az oroszok ki is végeztek Hanssen árulása folytán -, és nem tudható előre, képes-e Hanssen olyan értékes információkkal szolgálni az amerikai vizsgálóknak, hogy az egyensúlyban legyen a bőségesen megszolgált legfőbb büntetés elmaradásával.