Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz, ha nem változtat a kormány az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás tervezett szabályain. Diszkriminatívnak és látszatintézkedésnek tartják a tervet, mert sok szakma kimaradt belőle.

Az MSZP viszont tisztességes javaslatról beszél, és azt mondják: nem lehet cél az, hogy mindenkit így foglalkoztassanak. Az adószakértő azt mondja: mindenki veszít, csak a költségvetés nyer.

A 300 ezer kényszervállalkozónak csak egytizedén segít az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás – ezt kifogásolja a Fidesz. Kimaradtak belőle ugyanis olyan szakmák, mint a takarítók, a biztonsági őrök, és az ügynökök.

Bernáth Ildikó fideszes kéviselő úgy fogalmazott: “A legsúlyosabb probléma a diszkriminatív jellege, mert önkényesen kiválasztott, illetve erős lobbiérdekkel rendelkező csoportok vannak benne ebbe a körben, és nem tudjuk, hogy mi lesz azzal a 250-280 ezer emberrel, akik szintén színlelt szerződéssel dolgoznak, de róluk ez a koncepció egy szót sem említ.”

A Fidesz kifogásolja azt is, hogy mivel az EKHO-ban nem fizetnek egészségügyi járulékot, a dolgozó nem kap táppénzt, sem gyest. Az MSZP szerint viszont tisztességtelen lenne a többi adózóval szemben, ha a nem fizetők is ugyanannyi juttatást kapnának.

Filló Pál MSZP-s képviselő elmondta: “Meggyőződésem szerint ez egy tisztességes javaslat. Természetesen szó nincs arról, hogy az lenne a cél, hogy a jövőben minden foglalkoztatási ágban mindenkit az EKHO alapján foglalkoztassanak, ez egy speciális jogi szabályozás lesz, azokra a területekre fog kiterjedni, ahol a leginkább gyakori a kényszerfoglalkoztatási forma. “

Az adószakértő szerint messze nem oldja meg a kényszervállalkozások ügyét az EKHO. A jelenlegi feltételek mellett a kényszervállalkozók nem szívesen váltanak majd EKHO-ra.

Zara László az Adótanácsadók Országos Egyesülete elnöke úgy fogalmazott: “Gyakorlatilag mindkét fél rosszabbul fog járni, az egyedüli nyertes, ha ezt többen választják, az állami költségvetés lesz. Ugyanis eddig EVA-s foglalkoztatás esetén körülbelül 100 forintból 19 forintot tett hozzá az állam, most pedihg az EKHO-val 19 forintot vesz el. “

A hagyományos foglalkoztatásnál az EKHO egyszerűbb elszámolást és kevesebb adót jelent, az EVA-terheknél viszont nagyobbat. Az EKHO-ban 20 százalék közterhet kell majd fizetnie a munkáltatónak, és 15-öt a munkavállalónak. A kényszervállalkozásokat 2006. július 1-ig tűri meg a kormányzat, a tervek szerint ekkor lép életbe az EKHO.