A Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője (HFJK) kezdeményezésére megszületett a T-Com Rt. és a szolgáltatási területén működő internetszolgáltatók között az a megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy ezen a területen az ADSL internetszolgáltatás előfizetői a szolgáltatás hosszadalmas szüneteltetése nélkül tudjanak szolgáltatót váltani, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) csütörtökön.

Az NHH keretein belül működő HFJK azért kezdeményezett tárgyalásokat a szolgáltatókkal, mert túlzottnak és indokolatlannak tartotta a magyar távközlési piac azon gyakorlatát, hogy az ADSL előfizetők internetszolgáltató-váltása 30, vagy akár 60 napot is igénybe vehet.

A Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője, Juhász Károly kezdeményezésére létrejött szerződéssel elhárul ez a szolgáltató váltást gátló akadály és ezután az ügyfelek úgy válthatnak szolgáltatót, hogy a folyamat közben nem kell lemondaniuk a szélessávú internet eléréséről.

A gyors váltás feltétele, hogy a “régi” szolgáltató nyilatkozzon arról, hogy az ügyfélnek nincs számlatartozása, ami után a váltásra a nagykereskedelmi szolgáltató – jelen esetben a T-Com – által biztosított ADSL modem leszerelése nélkül kerülhet sor.

Juhász Károly a gyors szolgáltatóváltás lehetőségének országossá bővítése érdekében a T-Com mellett a többi magyarországi nagykereskedelmi szolgáltatóval is tárgyalásban áll.

A HFJK szándékai szerint a közeljövőben sor kerülhet arra az aláírásra is, ahol a szolgáltatók vállalják, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a szolgáltatóváltás új módjának lehetősége megjelenik az általános szerződési feltételekben – ezzel jogilag garantálva a fogyasztók számára rugalmas szolgáltatóváltás lehetőségét.
Az ADSL szolgáltatóváltás megkönnyítése a HFJK reményei szerint a szélessávú internet-szolgáltatások piacán a verseny erősödéséhez, a fogyasztók jobb kiszolgálásához vezethet.