A brit bírói kar mintegy hatszáz tagját tömörítő Council of Her Majesty’s Circuit Judges nevű szervezet sajtóközleménye szerint az alkoholfogyasztásra vonatkozó szabályok enyhítése az erőszakos bűnözés jelentős növekedését vonhatja maga után

A tervezett enyhítések szerint egyes vendéglátó-helyiségek igényelhetik majd, hogy nyitvatartási idejüket éjjel 11 óra utánra is meghosszabbítsák, némelyek pedig éjjel-nappal nyitvatartó egységekké alakulhatnak. A kormány szabályozási koncepciója szerint a nyitvatartási idő meghosszabbításával megakadályozhatnák, hogy a szigetországban eddik a pubok bezárását jelentő 11 óra után egyszerre ittas vendégek lepjék el az utcákat.

A tervezetet élesen bírálták az ellenzéki politikusok is. Micheal Howard konzervatív vezető teljes mértékben egyetértett a bírák véleményével: szerinte a hosszabb nyitvatartási idő bevezetésével a kormány nagy hibát követ el. Szerinte nem szabadna hasonló engedményeket tenni mindaddig, míg a kormány nem képes befolyásolni az alkoholfogyaztásra vonatkozó társadalmi szokásokat.

Charles Harris bíró véleménye szerint a britek egyre nagyobb része kötekedő és hirtelen haragú, akik ivás után hajlamosak a legkisebb provokációra verekedéssel válaszolni. Elmondása szerint a családon belüli erőszak nagy része az alkohol számlájára írható, majd hozzátette, hogy a hosszabb nyitva tartásnak nem az lesz a hatása, hogy a vendégek tovább fognak békésen üldögélni az asztal mellett. Nem túl kedvező véleménye szerint a brit alkoholfogyasztási szokások az állandó felugráláson, kiabáláson és egy ültő helyben a lehető legtöbb sör elfogyasztásán alapulnak.

Múlt héten a kormány megerősítette, hogy fenntartja a nyitvatartási időt szabályozó törvényjavaslat elfogadtatására vonatkozó szándékait. James Purnell kulturális miniszter szerint terveik a rendőrség támogatását is élvezik, azonban ezt nem mindenki látja így. Egyes vezető rendőrtisztviselők a bírák sajtóközleménye után kifejezték, hogy szerte Angliában és Walesben az egyes üdülőhelyeken tapasztalható italfogyasztási kultúrához hasonló állapotok kialakulásától tartanak.