102 ezret visz haza a magyar

2005.08.17. Piac & Profit

2005. első félévében Magyarországon a nettó átlagkereset 102 400 forintot tett ki. A fizikai foglalkozásúak 74 900 forintot, a szellemi foglalkozásúak 134 100 forintot vittek haza havonta. A júniusi nettó keresetek 8,5 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet, ez 4,5 százalékos reálkereset-emelkedésnek felel meg.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az alkalmazásban állók száma Magyarországon 2 millió 784 ezer volt idén az első hat hónapban, ugyanannyi, mint egy évvel korábban. A versenyszférában szerény mértékben, 0,3 százalékkal nőtt a létszám, a költségvetési intézményeknél viszont 1,3 százalékos létszámcsökkenés volt megfigyelhető.

Júniusban a versenyszférában dolgozók bruttó keresete 7,4 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 5,2 százalékkal több volt az előző év azonos időszaki értéknél - ez nemzetgazdasági szinten 6,7 százalékos növekedést jelent. A júniusi nettó keresetek 8,5 százalékkal haladták meg a tavalyi év azonos időszakát, ez 4,5 százalékos reálkereset-növekedésnek felel meg.

Költségvetési prémium

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete idén az első hat hónapban 156 900 Ft volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 143 900 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 188 400 Ft-ot kerestek.

A jutalom, prémium, valamint külön juttatások nélkül számított rendszeres bruttó kereset növekedési üteme a nemzetgazdaság egészében 7,4 százalék, ezen belül a vállalkozásoknál 7,3 százalék, a költségvetési intézményeknél 7,8 százalék volt.

102 ezer nettó

A nettó átlagkereset 102 400 Ft volt az első félévben (ezen belül a fizikai dolgozóké 74 900 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 134 100 Ft), 11,6 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest.