Személyi kérdéseket tervez a parlament őszi ülésszakára az országgyűlés elnöke, aki vasárnapi sajtóértekezletén leszögezte: szeretné, hogy a parlament rendezze azokat az elmaradásait, amelyek kétharmados döntéseket igényelnek.

Szili Katalin a Békés megyei Dobozon az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék személyi kérdéseinek rendezését, illetve a házszabály módosítását említette a “restanciák” között. Elmondta, hogy egyeztet a pártok parlamenti frakcióvezetőivel és bízik abban, hogy egy “kölcsönös engedményeken alapuló kompromisszum jöhet létre”.

A Ház elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Holló Andrásnak, az Alkotmánybíróság elnökének mandátuma november 12-vel szűnik meg, ezért augusztus 12-től megnyílt a negyedik alkotmánybíró megválasztásának a lehetősége is. “Nagyon remélem, hogy a szeptemberi első ülésünkön ezeknek a személyi problémáknak a megoldását is meg fogjuk tudni teremteni” – hangsúlyozta. Szili Katalin további fontos feladatnak nevezte a határon túli magyarok bizottságának a létrehozását, hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben is szeretne véglegesen kompromisszumot teremteni.

A választások előtti ülésszak várható vitáiról szólva kiemelte: biztos abban, hogy a “kampány előszelét” már érzékelni fogják a parlamenti megnyilatkozásokban. “Jó lenne, ha a politikai kultúrát önmagában nem kevernénk a demokráciával” – tette hozzá.

A rádió vezetésével kapcsolatban kiemelte, hogy amikor találkozott a rádió kuratóriumának elnökével, azt szorgalmazta, hogy az interregnumot minél előbb szüntessék meg. Szerinte az újonnan kiírt elnöki pályázat, amelynek határideje a közeljövőben jár le, lehetőséget ad a választásra.