Hétfőn jelenti be a Fidesz, kit ajánl alkotmánybírónak a jelölést nem vállaló Lábady Tamás helyett. A Pécsi Ítélőtábla elnöke júliusban még igent mondott a Fidesz felkérésére, majd gondolkodási időt kért. Végül úgy döntött: nem válik meg jelenlegi hivatalától. Kedden viszont az ő neve is elhangzott, mint konszenzusos jelölt.

Áder János elismerte: hibázott, amikor nem tájékoztatta az alkotmányügyi bizottság fideszes alelnökét arról, hogy Lábady Tamás végül is nemet mondott a Fidesz felkérésére. Répássy Róbert úgy tudta: a volt alkotmánybíró elfogadta a jelölést, ezért kedden a négypárti egyeztetésen őt nevezte meg. Lábady Tamás azonban nem vállalja a jelölést.

Lábady Tamás cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint Õ az SZDSZ reakciója miatt utasította vissza a jelölést. A liberális párt szerdán jelezte: elvi fenntartásaik miatt nemmel fognak szavazni. Értesülések szeint Lábady személye konzervatív nézetei miatt elfogadhatatlan az SZDSZ-nek. Lábady Tamás alkotmánybíróként fellépett a halálbüntetés ellen, valamint különvéleményben fejtette ki: a magzat élethez való joga felette áll az anya önrendelkezési jogának. A taláros testület ekkor nyilvánította alkotmányellenesnek az abortusztörvényt.

Az Alkotmánybíróság négy új tagját szeptemberi első ülésén tervezte megválasztani az Országgyűlés. A döntést sürgeti, hogy Holló András mandátumának novemberi lejártakor a testület elveszti működőképességét.

A Fidesz hétfőn, a négypárti egyeztetésen új javaslatot tesz a negyedik alkotmánybíró személyére. A pártok megegyezése azért késik a jelölésről, mert ez a döntés egy évtizedre meghatározza a legfőbb jogértelmező szerv politikai beállítottságát.